Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Családlátogatás a sorok mentén: Kemény István, Szirmay Ágnes és Kemény Zsófi estje

2018.09.16., vasárnap 19:00

A budapesti Kemény (irodalmi) családdal találkozhatnak (majdnem teljes formulában) 2018. szeptember 16-án, vasárnap 19 órától az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, a pulzArt fesztivál keretében szervezett író-olvasó találkozón. A meghívottak – Kemény István, Szirmay Ágnes és Kemény Zsófi – beszélgetőtársa Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.

A szerzői magány hogyan fér össze a társas kötelékekkel, és lesz-e ebből műhelyhangulat? Többek közt erre is fény derül a beszélgetés során, hiszen versek, regények, tárcanovellák, slam poetry- és dalszövegek, filmek, forgatókönyvek, dramaturgiai munkák, műfordítások, kerülnek ki egy olyan alkotói kisközösségből, amelynek tagjai egyazon család tagjai is egyben.

Meghívottainkról:

Kemény István (1961, Budapest): költő, író. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerzett magyar-történelem szakos diplomát 1990-ben. Több műfajban alkot, számos könyve jelent meg Magyarországon és külföldön, kritikusi vélekedések szerint az 1980-as években indult magyar irodalmárnemzedék egyik döntő hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója, rangos elismerésekkel díjazott szerző.
Kötetei közül: Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez (versek, 1984), A néma H (versek, 1996), Valami a vérről (válogatott és új versek, 1996), Élőbeszéd (versek, 2006), Kedves Ismeretlen (regény, 2009), Amiről lehet (Bartis Attilával, beszélgetések, 2010), Állástalan táncosnő. Összegyűjtött versek 1980–2006 (2011), Az ellenség művészete – Család, gyerekek, autó (regény és tárcanovellák, 2011), A királynál (versek, 2012), Lúdbőr (esszék, 2017), Nílus (versek, 2018).

Szirmay Ágnes: író, dramaturg. 1992-ben végzett a budapesti ELTÉ-n magyar-történelem és cseh szakon. Lefordította, majd rádióra adaptálta Michal Viewegh Varázsos évek pórázon című regényét. Dramaturgként és forgatókönyvíróként televíziós sorozatokban dolgozik.
Két ifjúsági regénye jelent meg idáig: Szerelemre castingolva (2016), Titkok árnyékában (2018). A trilógia befejező része most készül.

Kemény Zsófi (1994, Budapest): költő, író, slammer. Az ELTE pszichológia szakán három évet végzett el, jelenleg dramaturgia szakos a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Tizenhét éves korától lép fel slam-esteken, a magyar slam-mozgalom egyik legismertebb arca Magyarországon és annak határain túl is.
Önálló kötetei: Én még sosem (regény, 2014), Nyílt láng használata (versek, 2015), Rabok tovább (regény, 2017).

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Sajtóvisszhang:

Ki kinek és kinek nem ír?
Családi kör Keményéknél
Egy művészcsalád - titkok nélkül
A szüleink régi ismerősként üdvözlik ezt a rendszert. Interjú Kemény Zsófival

Fotók: Henning János és BPMK

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve