Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Első-második osztályosok Csodalámpája

2021.07.29., csütörtök

Könyvtárunk kertjében, árnyat nyújtó fák alatt zajlott a kisiskolásoknak szervezett Csodalámpa olvasóklub 2021. július 12. és 16. között.

A tündérkertté alakított helyszínen Bagossy László A Sötétben Látó Tündér című mesebeszédét olvastuk és dolgoztuk fel. A hangos felolvasásra (is) alkalmas, gyönyörű szöveg teljesen elvarázsolta a gyermekeket, akik lelkesen vettek részt a foglalkozásokon. A történet megértéséhez villámkérdésekre válaszoltak, cselekményvázlatot készítettek, a témához igazodó ismeretterjesztő könyveket lapozgattak és tanulmányoztak. A kézműves és művészeti tevékenységekkel megelevenítették a mese szereplőit, továbbgondolták, színekkel, formákkal kerekítették ki a történetet. A sok-sok szituációs és drámajáték az olvasott szöveg és a csoporthoz való tartozás megélésében segített.

Kora délutáni, pihentető olvasmányként Kertész Erzsi Göröngyös úti iskola: ne parázz! című kisregényét olvastuk, amely az iskolai mindennapokról, szorongásokról és sikerekről szól.

A mozaikolás aprólékos technikájával cserepet díszítettünk, amelybe kőrózsát ültettünk. Málnácska királykisasszonyt megidézve málnafagyit készítettünk, amit a nagy kánikulában jól esett elfogyasztani.

Az idei Csodalámpa újdonsága, hogy minden résztvevő könyvet kapott ajándékba, amelyet az érdeklődési körének megfelelően választottunk ki. Köszönjük a lelkes és őszinte részvételt, a tartalmas munkát minden gyermeknek és kollégának!

A program lebonyolítását a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület révén Sepsiszentgyörgy önkormányzatától elnyert pályázat is segítette.

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve