Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Itthon és otthon vetélkedő - EREDMÉNYHIRDETÉS

2021.04.30., péntek

Idén március végén, a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen meghirdetett, Itthon és otthon című-témakörű vetélkedőnkre 60 háromszéki, 5-8. osztályos diák jelentkezett, a megye tizenöt településének (Alsócsernáton, Bardóc, Barót, Felsőcsernáton, Illyefalva, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Középajta, Maksa, Nagyajta, Nagyborosnyó, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Zabola) tizenkilenc iskolájából. A jelentkezők két kategóriában (5–6., illetve 7–8. osztályosok) vetélkedtek, az interneten zajló, kétfordulós megmérettetés második, záró szakaszába összesen 32-en jutottak tovább, elérve az ehhez szükséges minimális pontszámot.

Az első fordulóban a diákok az otthon és itthon fogalmát sajátosan átíró járványhelyzet megéléséről szóló szépirodalmi szöveget értelmeztek, annak tartalmára utaló, ismeretellenőrző és szövegértési kvízt is kitöltve, elkészítették az egyik szereplő fiktív Facebook-oldalát, egy másiknak pedig diáktanács-elnöki kampánybeszédet írtak, emellett olyan fotót kellett beküldeniük, amely számukra az otthon / itthon fogalmát megjeleníti, személyes történetet rendelve a képhez.

A második fordulóba továbbjutók játékosan kreatív feladatot oldottak meg, Petőfi Sándor István öcsémhez című versét gondolva-írva tovább fogalmazás formájában, valamint dalszöveg-részletet (Roy és Ádám Trió: Az otthon itt van) értelmeztek, személyes olvasatban.

A záró forduló nyomán a legjobb helyezéseket az alább felsorolt versenyzők érték el. Ők könyvjutalomban részesülnek, és várjuk őket a májusi műhelytalálkozókra a társszervező múzeumba. Minden résztvevőnek emléklapot (részvételi oklevelet) juttatunk el.

5-6. osztályosok:

Despa Dorka Zselyke (Tatrangi Sándor Általános Iskola, Uzon – 29 pont)
Fejér Csenge (1-es Számú Általános Iskola, Zabola – 29)
Bódi Patrícia Rebeka (Orbán Balázs Általános Iskola, Maksa – 28)
Böjte Boglárka (Váradi József Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy – 28)
Venczel Beáta (Apor István Általános Iskola, Kézdiszentlélek – 27)
Tóth Rebeka (Csernáton / Molnár Józsiás Általános Iskola, Kézdivásárhely – 26)
Szász Gergely (Bod Péter Általános Iskola, Felsőcsernáton – 25)
Vén Heléna (Albis / Végh Antal Általános Iskola, Alsócsernáton – 24).

7-8. osztályosok:

Deák Zsófia (Gaál Mózes Általános Iskola, Barót – 30 pont)
Kanabé Johanna (Apor István Általános Iskola, Kézdiszentlélek – 30)
Kocsis Rebeka (Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy – 28)
Bihari Edömér (Kriza János Általános Iskola, Nagyajta – 27)
Iszlai Sára (Gaál Mózes Általános Iskola, Barót – 26)
Tókos Csongor (Benkő József Általános Iskola, Bardóc – 26)
Harai Anna (Kun Kocsárd Általános Iskola, Ozsdola – 25)
Kész Enikő (Bod Péter Általános Iskola, Felsőcsernáton – 24).

A résztvevők munkáját az alábbi zsűri bírálta el:

Balázs Orsolya (könyvtáros, Bod Péter Megyei Könyvtár)
Dimény H. Árpád (költő, vezető szerkesztő, Székely Hírmondó)
Gombos Péter (egyetemi tanár, a Magyar Olvasástársaság alelnöke)
Nagy Timea (könyvtáros, Bod Péter Megyei Könyvtár)
Sánta Zsófia (könyvtáros, Bod Péter Megyei Könyvtár).

Az elbírálásnál lényeges szempontok voltak a következők: a feladat teljes és tartalmának megfelelő elvégzése, a megoldás határidőig történő beküldése; figyelmes munka, pontos szövegértés és -értelmezés; kreativitás, találékonyság, leleményesség; helyesírás. Köszönet a zsűrinek a munkájáért!

Köszönjük az érdeklődést, a részvételt minden benevezett diáknak, gratulálunk a nyerteseknek, és reméljük, a vetélkedés mellett mindnyájan jól is szórakoztak, illetve hasznos ismereteket szereztek a feladatok megoldása során!

A vetélkedő a Nemzeti Kulturális Alap (Budapest) támogatásával jött létre.

A szervező intézmények nevében:
Dimény-Haszmann Orsolya és Szonda Szabolcs

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve