Forrás: www.ekultura.hu
Sepsi László új regényének, a Pinkynek az olvasása előtt beszélgetve felmerült az a kérdés, hogy minek is kellene olvasni ezt a kötetet? Zsánerregény vagy szépirodalom? Számomra ez a kérdés azért is volt különösen fontos, mert a kortárs szépirodalomban otthon vagyok, de a zsánerregények (krimik, sci-fik, fantasyk) alapjáraton távol állnak tőlem. A könyvet befejezve végül arra jutottam, hogy a Pinky egy olyan különleges elegy, ami egyszerre mindkettő; ez egy „szépirodalmi igénnyel” megírt posztmodern krimi noir és urban fantasy keveréke. És ami még roppant fontos: elképesztő világteremtő erővel rendelkezik, és emellett rendkívül szórakoztató is.
Világteremtő erő: a Pinky világa bár bizarr, de rém ismerős. Egy furcsa, alternatív univerzum, egy olyan város és egy olyan vidék, ami első blikkre bárhol megtalálható (tipikus nagyváros és tipikus vidék – egyszerre hasonlít Budapestre vagy bármelyik más világvárosra, illetve az azt körülvevő elmaradottabb falusi környezetre). Ebben a lepukkant nagyvárosban még mindig a Nirvana vagy Billy Idol a király, az emberek magasról leszarják egymást, és különféle szubkultúrák élnek egymás mellett. Ugyanakkor akik (vagy amik) benne laknak, hiába különösek, mégis mind ismerősek: az emberek mellett tündérekkel, farkasemberekkel vagy éppen vámpírokkal találkozhatunk itt. Sepsi már ismert, és rengeteg helyen felhasznált lényekkel dolgozik (melyek legtöbbje semmiben sem tér el a szokásostól), ugyanakkor gondosan egyensúlyozik az információkkal; szép lassan egy új, élő és lélegző világot épít fel a szemünk előtt. Fokról fokra, kőről kőre.
Szórakoztató: Sepsi ebben az alapvetően krimi noir történetben nem akar semmi újat, különöset hozni. Nem akarja vele megváltani a világot, új alapkora helyezni a műfajt, csak végigvezet minket ezen a különös környezeten jól ismert sablonok segítségével, bebarangoljuk a kemény, hallgatag és a világtól megcsömörlött főhőssel, Jynx-szel (meg persze az elmaradhatatlan társnőjével, az alig arasznyi magas tündérrel, Wendyvel – hisz milyen noir az, amelyikben nincs egy jó nő a tökös férfi mellett?) ezt az idegenségében is oly otthonos teret, hogy lépésről lépésre megismerhessük azt, és eljussunk a „hentelős” végkifejletig, miközben hősünk számolatlanul dönti magába a címadóul szolgáló italt, melynek segítségével a fogyasztók néhány órára új személyiséget ölthetnek.
Ez az egész persze nem működne ilyen jól, ha nem lenne ennyire eltalálva a nyelvezet. Sepsi elbeszélője egy letisztult, keserű hangvételű, ugyanakkor rendkívül láttató erejű hangon szólal meg, amely egyszerre hiteles mind a belső monológok, mind az akciójelenetek leírásánál. Az egész történet filmre kívánkozik (persze fel kell kötnie a gatyáját, illetve bőségesen költenie a pénzét annak, aki egy ilyen látványos teremtményekkel és akcióval teli környezetet hitelesen meg akar jeleníteni). A Pinky tipikusan az a mű, ami elsősorban a hangulatával visz magával, leköt, szórakoztat és nem ereszt. Jóval több, mint egyszerű falnivaló nyári olvasmány. Egy kis gyöngyszem a posztmodern és a zsánerirodalom határvidékéről, és bár elsősorban a sablonos történet miatt nem mondanám rá, hogy remekmű, de mindenképpen érdemes elolvasni, a szerzőjére meg odafigyelni. Sepsi László már most több mint egy szimpla ígéret.
Bak Róbert - 2016. július 27.
Anna egy átlagos, 9 éves kislány. Olyannyira átlagos, hogy szinte semmilyennek érzi magát, főleg nővérei mellett, akik mindketten több hobbit űznek, mindig hangosak, cserfesek, társaságban érzik igazán jól magukat. Ezzel szemben Annában minden introvertált gyerek magára ismerhet: szeret egyedül lenni a saját világában, olvasni, rajzolni, fantáziálni, rácsodálkozni a világra, egységességet érezni a természettel.
7 éves kortól ajánlott