Forrás: kulturpara.hu
Elegáns, új ház egy egyszerű, régi környéken. Egy lány a medencénél, aki egyedül szeretne lenni. Itt kezdjük a történetünket, pár perccel azelőtt, hogy bekövetkezne az a kis esemény, amely aztán mindent megváltoztat.
Az észak-karolinai Oak Knoll zöldellő, kertvárosi kerülete. Itt lakik Valerie Alston-Holt, az egyetem ökológiatanára, a környék elismert lakója, a könyvklub fontos tagja.
Valerie élete, bár megözvegyült, mégis egészen gondtalanul telik tehetséges, főiskolára készülő, zenész fiával, Xavierrel egészen addig, amíg a szomszédjukba nem költözik a légkondicionálókból meggazdagodott vállalkozó, Brad Whitman feleségével és nevelt lányával, Juniperrel.
Brad a ház építésével járó munkákkal ugyanis a szomszédja udvarán álló, évszázados tölgyfát is veszélybe sodorta, Valerie viszont lelkes környezetvédőként védelmezi azt. Az ellentét később kibékíthetetlen vitává alakul, majd jogi útra terelődik, és a feszült viszonyt csak tovább nehezíti a két kamasz gyerek virágzó romantikája. A telket elválasztó határvonal észrevétlenül is sokkal mélyebb, a mai napig jelen lévő társadalmi egyenlőtlenségeket érintő törésvonallá válik. A két család pedig elkerülhetetlenül sodródik a tragédia felé.
Mit jelent valójában a jó szomszédság? Hogyan éljünk egymás mellett, ha nem értünk egyet valamiben? Hol húzódnak a valódi kerítéseken túlmutató erkölcsi határok? És meddig tartozunk felelősséggel a másik emberért? A Rendes környék egy egészen mindennapi élethelyzet során tesz fel olyan húsba vágó kérdéseket, amelyek bármikor érinthetnek minket, amint egy darabka földet elkerítünk. A Z – Zelda Fitzgerald regénye sikeres szerzőjének új könyve szívszorító család- és szerelmi történet, ugyanakkor provokatív társadalmi látlelet is.
A kötet, ahogy azt a címe és a borító is jellemzi, a jó szomszédságról szól. Illetve nem, semmi jó nincs abban. Problémák vannak, emberek, akik teljesen különbözőek, mégis egymás közelében élnek. A szomszédságot, ahogy a családtagokat sem, nem válogathatja meg az ember. Persze, az ember társas lény - de az, ahogyan ma élünk a városokban, több tucatnyian összezsúfolva akkora helyekre, amelyeket hagyományosan egy családnak szántak korábban, az nem egészséges, sem mentálisan, sem semmilyen formában. A jó szomszédság nagy áldás, tartja a mondás, és tényleg így van. Felénk - Budapest-közeli község - szerencsére viszonylag jó a szomszédság. Persze vannak kisebb nagyobb súrlódások, de akkor is, az emberek többsége nem idegesíti szánt szándékkal a többieket, sokan, köztük mi is, évtizedek óta élnek ugyanitt, ismerik egymást és a környéket. Volt szerencsénk az évek során nem annyira jó közvetlen szomszédhoz is. Az ember, amikor új helyet, új házat keres, a legkevésbé tudja megismerni a környéket - az hónapok alatt, miközben ott él, akkor mutatja meg a valódi arcát.
Ezért nem olyan egyszerű válogatni, és ha már megvettünk egy ingatlant, ami a miénk, nehogymár a szomszéd miatt kelljen elköltözni - amely ingatlan szintén az övé... ugye... így alakulnak ki a háborúk, és hamar eljuthatunk a pereskedésig is. Így él egymás mellett - egy rendes környéken, jelentsen ez bármit is - a kötet két főszereplő családja is. Valerie egyedül neveli a fiát, aki 18 éves, és tehetséges zenész. A nő ökológiaprofesszor és könyvklubja is van. Valerie imádja a fákat, rengeteget tud róluk, a munkája a szenvedélye is, és van egy többszáz éves tölgyfa is az udvarán. Brad Whitman nem törődik ilyen hitványságokkal, mint növények: ő valódi újgazdag, aki légkondicionálók eladásából gazdagodott meg. Ő költözik a szomszédos házba, amelyet át kell alakítani - de útban van a fa... itt kezdődik kettejük konfliktusa, amely akár nevetséges is lehetne egy külső szemlélő számára, de gondoljunk bele: milyen "apróságok" vannak, amelyek egyszerűen az őrületbe kergetnek bennünket? Volt már rá példa, hogy megmakacsoltuk magunkat, és csakazértis vagy csakazértsem? Na ugye.
Itt azonban nem ennyire egyszerű a helyzet: Whitmannek van egy tizenhét éves nevelt lánya, Juniper, aki egyre közelebb kerül Xavierhez, a szomszéd fiúhoz, miközben a szüleik között valóságos háború robban ki. Modern kori Rómeó és Júlia? Talán igen. De sokkal többről, sokkal mélyebb dolgokról szól. Rólunk, emberekről, a társadalmunkról, az egymáshoz való hozzáállásról, a rasszismusról, a természetről, a törtetésről, az előítéletekről. Sokkal bonyolultabb és összetettebb történet, mint a Rómeó és Júlia, sokkal inkább szól rólunk, sokkal inkább szól nekünk, a 20-21. század emberének. A kötet egyik központi témája látszólag a szerelem - méghozzá a fiatal, az első, a mindent felemésztő szerelem - de igazából ennél sokkal mélyebb a történet. Nem csak erről az erős, egész életeket megváltoztató érzelemről szól, hanem leginkább az emberi társadalomról, a "rendes környékek" belső feszültségeiről, ami ott van mindenhol. De leginkább ott, mélyen eltemetve feszít szét mindent, ahol kétségbeesetten próbáljuk a szépet mutatni. Mert ez egy rendes környék.
De miről is szól valójában ez a konfliktus, ami az addig békés Oak Knoll környékét szétszakítja? Tényleg "csak" egy fa miatt robbant ki? Vagy a két fiatal szerelme miatt? Hamar rájövünk, hogy nem, a katalizátor egy sokkal mélyebb társadalmi probléma, amit mindezek csak erősítettek.
Provokatív, mélyenszántó, fiatalos stílusú és nagyon furcsa narrációjú könyv ez, a mesélő ugyanis nem egy specifikus személy, nem egyetlen narrátor, nem E/1 és nem E/3. A mesélők itt mi magunk vagyunk, ez a mi történetünk, amit mi mesélünk el egymásnak. Az emberek története, a tiéd és az enyém, az övé és mindenki másé, hiszen mi írtuk: mi tettük a társadalmat olyanná, amilyen; és mi vagyunk azok is, akik változtatni tudnak rajta. Elsőként a borító fogott meg, ami mutatós és nagyon jól eltalált, ahogy a kandeláber feje épp csak egy picit oldalra billen, megborítva ezzel ennek a tökéletes és rendes környéknek a renoméját, elcsúfítva a kilátást. Itt nincs happy end, hihetetlen ütős, erős végkifejlet felé haladunk a regény rögös útjain. Mennyi bosszúságtól, sőt, fájdalomtól kímélhetnénk meg magunkat és egymást, ha hagynánk élni egymást! Ha nem akarnánk feltétlenül beleszólni a másik életébe, ha nem kötnének gúzsba a társadalmi konvenciók és előítéletek, és nem hibáztatnánk egymást olyan dolgok miatt, amiről abszolút nem is tehet. Mindig bele akarunk szólni más életébe, más dolgába - kivéve akkor, amikor tényleg bele kéne. Amikor bánt másokat. Főleg ha a saját családját - az az ő dolga.
2021 egyik legjobb könyve ez számomra, és meggyőződésem, hogy hallunk még a történetről - egy valódi gyöngyszem a kortárs irodalom területén.
A szerző, Therese Anne Fowler 1967-ben született, ezt a regénye eredetileg tavaly jelent meg. Az Európa Kiadó gondozásában korábban a Z - Zelda Fitzgerald regénye c. kötet jelent meg, és bár az eléggé más, mint a Rendes környék, muszáj leszek beszerezni azt is. A Rendes környék fordítója Schultz Judit, aki nagyon jól adta át a fiatalos és rendkívül szokatlan narrációjú kötetet, a borító után rögtön az első bekezdés volt az, ami leginkább megfogott.
Anna egy átlagos, 9 éves kislány. Olyannyira átlagos, hogy szinte semmilyennek érzi magát, főleg nővérei mellett, akik mindketten több hobbit űznek, mindig hangosak, cserfesek, társaságban érzik igazán jól magukat. Ezzel szemben Annában minden introvertált gyerek magára ismerhet: szeret egyedül lenni a saját világában, olvasni, rajzolni, fantáziálni, rácsodálkozni a világra, egységességet érezni a természettel.
7 éves kortól ajánlott