A Csittvári krónika eredetéről

Az ember, akár fiatal, akár öreg, állandóan kérdéseket tesz fel. Nemcsak én vagyok így, aki olvasta Jókai És mégis mozog a föld cím regényét, talán másokban is megfogalmazódott az a kérdés, vajon honnan is származik a rejtélyes Csittvári krónika? A nyomok egy Csicsva nevű várromig vezetnek.

Csicsva várának tekintélyes romja Felső-Zemplénben, Varannó városkától egy ugrásra, az Ondava melletti Telekháza (Szedliczke) falu fölött látható. A vár a Lengyelország felé irányuló kereskedelmi utat őrizte már az Árpád-házi királyok idejében. Annyit tudunk róla, hogy a birtokot V. István 1270-ben adományozta Roland nádornak, a Rozgonyiak ősének. Vára 1440-ben épült.

,,A mohácsi csata éve után, 1527-ben a Homonnai Drugethek kapták, Szapolyai János hadai azonban szétverték a Ferdinánd királyhoz hű Drugeth István, zempléni főispán csapatait. A várúr elmenekült, Szapolyai fölgyújtatta Csicsvát, s a várban bennégtek Zemplén vármegye hivatalos iratai. 1678-ban Csicsvát Thököly Imre foglalta el Drugeth Zsigmondtól."

1703-ban a kurucoké akik kijavították és megerősítették, de 1711-ben a császáriak lerombolták.

,,A vár ekkor már katonai szempont¬ból értéktelen volt. A várat s a körötte levő birtokot pedig a Barkóczyak kapták meg, s övék volt 1925-ig."

Csicsvai-könyv
A XVII. és XVIII. században itt tartották a megyegyűléseket és itt őrizték és vezették át a csicsvai-könyvet is, mely arról volt nevezetes, hogy minden környékbeli vidám szólást, nagyhangú füllentést, cifra hazugságot beleírtak. Ez volt a „Csicsvai krónika" Innen származik az a régi közmondás is, hogy amikor valaki valami nagyot talált mondani, azt jegyezték meg rá, hogy „beleillik a csicsvai könyvbe". Ez a könyv, tudom, egészen más értelemben szerepel Jókai híres regényében, külön fejezetben. „Hogy miként lett a csicsvai könyvből csittvári krónika, annak csak Jókai a megmondhatója" — írja a várról szóló ismertetése végén Szombathy Viktor.

Az említett fejezetet föllapozva, Jókai szerint „1665-ben kezdték el ezt a könyvet szerezni, ha jól tudom, Sáros-Patakon, névtelen szerzők. Nevezetes gyűjteménye volt az mindazon érdekes apróbb és nagyobb adatoknak, miket a nagymérvű história elfeledett följegyezni lapjaira, vagy amit a hatalom vaskeze kitépett e lapokból, vagy amiket az udvaronc hízelgés meghamisított azokban.
Ezért a neve csittvári krónika. Csitt azt teszi, hogy legyünk némák!"
„És ezt a debreceni kocsmáros is tudta, ahol összegyűlt a tizenkét krónikaíró, s mikor meglátta a nagy s vastag könyvet „egészen debreceni szemet csinált a látottakhoz, mikor a diákok szövétnekét meggyújtotta. Tudniillik, hogy debreceni szemnek nevezik azt, mikor valaki nem akar valamit meglátni, amit láthatna."

Fél évszázad után
Ötven éve olvastam Jókai híres regényét, ezért újra elővettem és fellapoztam a középiskolában kötelező olvasmányunkat, inert kíváncsi voltam, hogy mire is emlékeztem. Szinte semmire. De már az előszóban „kinyitotta a szemem" Jókai Mór, és nemcsak őt láttam meg, de azokat az óriásokat, akiket, és akinek szellemét felidézi. Azokról az „óriásokról" beszél, akikkel együtt élt, és akiknek hiánya űrt hagyott a lelkében.
De kik is ezek a „földre tiport óriások"? Elsősorban Petőfi Sándor, akit „a szellemi ígéret földjét keresők Józsuénak" tartanak. De vele kapcsolatban egy rövid „hiánylistát" is készített, elsősorban a maga számára.
„Én még együtt éltem néhánnyal e bevégzett alakok közül — kezdi a felsorolást —, kik egymás után letűntek, s feljegyeztem magamnak, hogyan tűntek le.
Vörösmarty meghalt — szegényen —, idegbénultan.
Garay meghalt — szegénység és feszített munka miatt —, férfi korában második gyermekké válva.
Bajza meghalt — szegényen —, lelke halálával messze megelőzve teste összeomlását.
Nagy Ignác meghalt — szegényen —, éveken át félholt idegekkel folytatva nehéz munkáját.
Kazinczy Gábor lánglelke rogus volt neki, melyen megégett, de tűz¬hely nem, melynél melegedett volna.
Czakó meghalt — ifjan, kétségbees¬ve —, öngyilkosul.
Széchenyi meghalt —, óriási lelkében találva önellenségére, ki legyőzte őt.
A Kisfaludyak, Kazinczy Ferenc, Kölcsey, Katona akkor tűntek el, mikor én még gyermek voltam. A Magyar utcai rongyos ház, Széphalom düledező falai, a kecskeméti kis ház még nem rég elbeszélhették, hogyan éltek, hogy haltak meg.
Annyi dicső közül Te [Petőfi] jöttél át velünk az új korszakba magad. A szellemi ígéret földjét keresők Józsuéja. Te tudod egyedül, mit szenvedtek a mi Mózeseink. Te tudod, mi volt az a puszta. S az a negyven évig vándorlás a pusztában.
Te tudni fogod, hogy ezek a hihetetlen mesék, amik regényem alapját képezik, ha nem valószínűek is, de megtörténtek. Hogy regényem hősének alakja nem egy ember volt ugyan; de tíz. Hogy e szenvedések, e lemondások, e csalódások Katona, Kisfaludy Károly, Kazinczy emléklapjai, s a kitartás, a hűség, a katasztrófa megannyi dicsőé!"

Ezek negyvenhat éves emlékek: amit az eltelt fél évszázadról írt az Előszóban olvasható ajánlás végén, az egyszerre tanulság és tanúság!
„Hasztalan küzdöttem [a szóba hozott] regényem alapeszméjével, bevallom. Gyönge volt ecsetelésem, hogy a végbement szent harcot valószínűvé tudja tenni a jelenkor olvasója előtt. Nincsenek meg a viszonyok, nincsenek meg az indulatok többé, amik azt létrehozták. Más ország, más város áll a régi helyén; a múlt kor érzelmei felfoghatatlanok. Ami negyven év előtt a költőnek álma volt, az most teljesedésnek induló valóság; s az igaz történetre, mit a negyven év előtti korról leírtam, azt mondják ma, hogy ez csak az én álmom.
Hála az égnek, hogy ez így van "— olvasható az És mégis mozog a föld című regényében

Köztetek lenni mindig
A regény végén Jókainak van még egy olyan üzenete, amely egy szép, reánk testált gondolattal zárul: „Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani." (A regényben Jenőy Kálmán búcsúszavai ezek.)
Szembe állni, szembe nézni Jókai¬val születésének 200. évfordulóján, ez valóban szép és nemes feladat!
MÓSER ZOLTÁN

(A cikk az Élet és Tudomány folyóirat 11/2025 számában található, és az Olvasóteremben olvasható.)