A fiatfalvi Ugron kastély feltámadása

A fiatfalvi gáton túl se pisztráng, se nábob." E helyi mondás jól tükrözi Fiatfalva történelmi helyzetét, mely a székely székek és az erdélyi vármegyei területek határán fekszik. Amint elérjük a síkságot, a patakban már nincs pisztráng, a hegyekfelé haladva pedig nem találunk nagybirtokot - így Fiatfalva maga e kettősség határán helyezkedik el.

A fiatfalvi kastélya kétezertízes évek közepére egy súlyosan lepusztult épület, gyakorlatilag egy tetővel ellátott rom volt - mint a történelem során sokszor. A csupasz falak közé, a düledező épületbe félve merészkedtünk be. Kérdéses volt, hogy lehet-e egyáltalán restaurálni az épületet, vagy pedig a rekonstrukció a megoldás...

A kastély épületét a szocialista időszak alatt az Állami Gazdaság vette birtokba, és bár ez az időszak is jelentősen megviselte az épületet, a legnagyobb károk mégis a rendszerváltás után keletkeztek. 1990-től a kastély lakatlanul állt, és miközben a román állam és az eredeti tulajdonosok közötti pereskedés zajlott a visszaigénylés körül, a gazdátlan épületet teljesen kifosztották. Ami mozdítható volt, azt ellopták, így a kastély a hosszú évek alatt egyre inkább az enyészeté lett.

A levéltári kutatások szerint a fiatfalvi birtok gazdag történelme során a legjelentősebb erdélyi nemesi családok kezén fordult meg. Az első említése 1466-ból származik, amikor a Geréb család udvarháza állt a kastély helyén. Geréb András, Bethlen Gábortestőrkapitánya 1625-ben négy saroktornyos kastéllyá építette át, hasonlóan a szárhegyi Lázár-kastélyhoz. A kastélyt később ifj. Székely Mózes (az egyetlen székely erdélyi fejedelem fia), Berenhidai Huszár Mátyás (a tragikus sorsú, messze földön híres igazlátó és bajvívó fia) és a Bethlen, Torma, Nemes, Wesselényi, Mikó család birtokolta, miközben pereskedések és öröklési viták közepette pusztult. 1718-ra a kastély már romos állapotban volt, bár néhány évvel korábban felújításokat végeztek rajta, amit a Nemes Domokos nevét viselő stukkós boltozat is bizonyít. 1805-re már csak egy L alakú épület maradt belőle, amit a napóleoni háborúkat megjárt Mikó Miklós 1817-ben újított fel manzárdtetővel. A kastély tulajdonosváltásait Zakariás Antal örmény származású kereskedő és bányatulajdonos megjelenése zárta le. Jókai Mór a Fekete gyémántokban megörökítette történetét, bár Zakariás a regénybeli Berend Ivántól eltérően nem halt meg. Zakariás jelentős szerepet játszott az erdélyi bányamérnök- képzésben és az 1848-49-es forradalom alatt ágyúöntést és lőporgyártást szervezett: Gábor Áron az ő bodvaji hámorában, az ő öntőmesterével és anyagával öntötte a három- széki ellenállás első ágyúit. A forradalom után az osztrákok a Fekete gyémántokban megírt módon tönkretették, de még sikerült megvásárolnia és felvirágoztatnia a fiatfalvi birtokot. Zakariás halála után az Ugrón család vette meg a birtokot, és igazi mintagazdasággá fejlesztették, egészen az 1948-as államosításig.

Ennyit a múltról, melyről a csupasz, vakolat nélküli, történelmi szubsztanciájukat csak anyagukban őrző falak némán hallgattak.

Hogyan lehet egy ilyen épület helyreállítását elkezdeni? Szerencsére mind a megrendelő, mind az erdélyi műemlékvédelemben az elmúlt két évtizedben felnőtt szakemberek nyitottan álltak a kutatáshoz, és nem tartották értelmetlennek vagy lehetetlennek a romokkal való foglalkozást. Ez a folyamat rendkívül időigényes volt, és a falkutatás, illetve a régészeti feltárás során meglepően sok információt sikerült kinyerni, a különböző korszakok lenyomatait, tanúit: barokk táblás parkettet, reneszánsz ajtókeret-töredéket (egy részét kéményből kibányászva), másodlagosan felhasznált díszesen faragott mennyezeti gerendadarabokat (a deszkák közötti takarólécek bevésett profiljával), egy eddig Erdélyben párhuzam nélküli kerámiapadlót, aztán kályhacsempéket, ólom- üvegszemeket és végül, de nem utolsósorban a Mátyás király korabeli udvarház tornácalapozását. Szóval: mindent, amit remélni sem mertünk. És mindent mentettünk: ablaksarkat, hargallót, utolsó szöget, valamire még használható fadarabot, tenyérnyi korabeli vakolattöredéket. Furcsa együttállások is kialakultak az idők folyamán többször átalakított, a kutatások során „megvetkőztetett" épületen: a reneszánsz kori lőrés vágja a barokk korszak ablakkeretezését.

Lehet-e restaurálni egy félig romos épületet? Vagy az egyre elfogadottabb rekonstrukció a megoldás? Az aprólékos kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy ami a restaurálást illeti, a válasz határozottan igen, de ahhoz, hogy az épület hasznosítható is legyen, a komplex restaurálási folyamaton túl funkcionális beavatkozások sorára lesz szükség. Tehát egyrészt lehetséges egy pontos, „filológiai" megközelítés, mely arra törekszik, hogy a műemléket a lehető legpontosab- ban visszaállítsa az eredeti állapotába, mintha az idő múlásával bekövetkezett változások nem is történtek volna meg 

a történeti hűségre helyezve a hangsúlyt. Másrészt szükséges a kritikai felújítás oldaláról is megvizsgálni a lehetőségeket, hogyan lehet a műemlék történeti rétegeit tiszteletben tartva újraértelmezni az épületet?

Ebben a folyamatban a restaurátor, az építész is hozzájárul az épület történetéhez. Ekkor nemcsak a múlt megőrzéséről van szó, hanem az épület mai és jövőbeli értelmezéséről is. így a restaurálás során a kreativitás, a szakértelem és a találékonyság különleges hangsúlyt kapott - ami feltétlenül szükséges volt, az megépült. Diszkréten, nem hivalkodóan, de magas építészeti minőségben és profi módon kivitelezve.

Ha szétnézünk a világban, a műemléki beavatkozások kortárs anyagai a rozsdás acél és az üveg. A Cor-Ten azért vált népszerűvé, mert rugalmasan illeszkedik a különböző történelmi korszakokból származó elemekhez. Míg az üveg a modem, steril esztétikát képviseli, addig a rozsdás acél összekapcsolja a múltat a jelennel.

Erdélyben vagyunk, vidéken. A kastély 1805-ös leltárát fel dolgozó Sándor-Zsigmond Ibolya szerint: „A fiatfalvi Ugron kastély lakói a nemesség átlagos életét élték, annak megfe lelően gazdálkodtak és építkeztek. Egyszerűség és munkás élet uralkodott a kastélyban. Fölösleges és haszontalan költ ségek nem voltak jellemzőek az itt lakók életére. Az udvarban fellelhető gazdasági épületek, kertek inkább a munkára és az önellátásra való berendezkedést sejtetik."

A fenti szempontok szerint a Cor-Ten és az üveg drága... Értve a vidékiséget, tiszteletben tartva a helyszín hagyományait és jelentőségét, elkerülve a divatos megoldásokat: ami új és fém, az egyszerű, szürke. így a fiatfalvi helyreállítás elkerülte a megszokott, ideológiai alapú műemlékfelújítási rutinokat. A szükséges bővítések, a kortárs beavatkozások diszkréten történtek, de a hangsúly az építészeti döntések egyediségén és az azokkal járó felelősségen volt. A beavatkozások nem korlátozódtak a kastélyépületre: a kastély mögötti, elfogadható állapotban megőrzött angolpark rehabilitációja folyamatban van, míg a kastély előtt egy reneszánsz kert kivitelezése zajlik.

Fiatfalva nem volt nagy birtok, gáttal, halastóval, pisztránggal sem. Erdélyben a birtokviszonyok sosem voltak olyan kiterjedtek, mint Magyarországon, és a Bánffyak vagyona messze elmaradt az Esterházyakétól. Mégis, Bonchidán már előbb volt franciakért, mint Fertődön. Szóval itt is tudtak fenségesen élni, még ha kisebb léptékben is, de a méltóság és az elegancia érzése sosem hiányzott. Valahogy ezt sikerült az újjáélesztett romban visszahozni.

A cikk az Erdélyi Gyopár 2025. januári-februári számában található és az Olvasóteremben olvasható.