Ben Hubbard: Így éltünk a régi időkben
2025. február 17., hétfő
Forrás: egigero.hu
Ajánlott életkor: 10+
Különleges utazásra indultunk az öt- és a hétéves gyerekeimmel a Kolibri Kiadó Így éltünk a régi időkben című ifjúsági ismeretterjesztő könyvével. A célcsoport a 10-14 éves korosztály, hiszen az az ismeretanyag, amit megelevenít, sokkal inkább illeszkedik az iskolás tananyaghoz, mint az óvodás foglalkozásokhoz. Alaphelyzete az, hogy régmúlt idők kultúráiból származó gyerekek vezetik körbe olvasójukat, hallgatóságukat a mindennapjaikban. Ez pedig kimondottan érdekes és vonzó téma volt a nagy ovisom (Julcsi) és a kisiskolásom (Anna) számára is annak ellenére, hogy nem tartoznak a célcsoporthoz. A kislányaim egyébként is szeretnek ismeretterjesztő könyveket lapozgatni, Anna számára egy átlagos könyvtári kölcsönzés elképzelhetetlen utóbbiak nélkül, amelyekből – ahogy ragyogó szemmel mondja – „olyan sok mindent megtudhatunk”.
Amikor gyermekeink olvasmányait válogatjuk, nagyon könnyű a szépirodalom és azon belül is a próza iránt elfogulttá válni. Ennek sok oka van, a legegyszerűbb az, hogy még a sokat olvasó felnőttek is ritkábban mélyülnek el például versekben vagy csak alkalomadtán forgatnak mondjuk enciklopédiákat. Ennek ellenére az olvasóvá nevelés részét kellene képeznie a szöveg- és kiadványtípusok változatos válogatásának. Az ismeretterjesztő könyvek, enciklopédiák megismertetése is épp olyan fontos egészen kicsi kortól fogva, mint ahogy a verses köteteké, a képregényeké, a silent bookoké vagy épp a böngészőké. Ezt nem lehet eleget hangsúlyozni. Hiszen a világ nemcsak prózából és szépirodalomból áll. Minél többféle könyv kerül a gyermek kezébe, minél többféle olvasási és ismeretszerzési móddal, minél színesebb vizuális megjelenítéssel találkozik, annál gyakorlottabb és tájékozottabb olvasóvá válik majd, s ezáltal annál sikeresebb értelmezője lesz az őt körülvevő világnak.
A kötetben kilenc gyerek különböző történelmi korszakból, különféle társadalmi helyzetből és a legkülönfélébb kultúrából érkezve arról mesél, hogyan öltözködnek, miként zajlanak az ünnepeik, mit esznek, milyen házakban élnek, milyen művészeti alkotásokat hoznak létre, milyen isten(ek)ben hisznek, és miként búcsúznak szeretteiktől, ha eljön az ideje.
Az őskőkorszaki életről például Mat, Po lánya mesél nekünk. Miközben körbevezet a Lascaux-barlangban, sok mindent megtudunk a vadászó-gyűjtögető életmódról, arról, hogy állati bőrből és bundából készített ruhákat hordanak, a barlangfestmények állatokat ábrázolnak, s a festéket maguk készítik hozzá. Majd 14 000 éves ugrás után Ara, a munkás és kőfaragó leánya vezet minket körbe az ókori Egyiptomban, ahol a kulturális világörökség részét képező Abu Szimbel-i templom megnyitója zajlik éppen. Később Argim, a harcos Oguz lánya az eurázsiai sztyeppe vidékének mindennapjairól számol be Kr.e. 700 tájékán, bemutatja a díszes tetoválásaikat, a míves ékszereiket, miközben egy szomorú alkalomra, egy nagy harcostárs halotti torára invitál, hiszen ez is az élet része.
A könyv a történetmondó gyerekek bemutatkozása után egy idővonalat rajzol fel nekünk, ezen láthatjuk röviden összefoglalva, hogyan fejlődtek elődeink eszközhasználat és életmód tekintetében a 3,3 millió éves ügyes embertől egészen a 15. századi polihisztorokig. A kötet tehát felajánlja olvasási, feldolgozási módnak a kronológiát és a lineáris olvasást, de természetesen máshogy is haladhatunk. Mi a gyerekeimmel ugráltunk a korszakok és emberek közt annak megfelelően, épp kinek a bemutatkozása fogta meg éppen a kis hallgatóságomat. Hol abból a szempontból lapoztuk végig újra kötetet, hogy megvizsgálhassuk, ki milyen ruhát viselt az adott korban, összehasonlítsuk annak alapanyagait. Hol kizárólag az étkezési szokásokat figyeltük meg.
A különböző korszakokhoz tartozó oldalakat más és más keret fogja körbe a könyvben, ami egy újabb böngészhető eleme a kötetnek. Nekünk kimondottan jó móka volt megfigyelni, hogy az adott keretben ismétlődnek-e a képeken látott és a kultúrára jellemző épületek díszítései vagy esetleg a korra jellemző ékszereken megjelenő mintázatok.
Talán ez a nagy olvasói szabadság győzi meg a gyerekeimet arról, hogy ne feledkezzünk meg a gyereklexikonok és az ismeretterjesztő irodalom forgatásáról sem, miközben elveszünk Lázár Ervin, Astrid Lindgren és Annie M. G. Schmidt történeteiben. Hiszen az ilyen „ugrálós” könyvekben a gyerekeim irányítják, mit milyen sorrendben olvasunk, milyen ismeretekhez milyen sorrendben jutunk. Ha valami kevésbé érdekli őket, azt félretoljuk, jó lesz az későbbre is, nem hajt a tatár, bármikor vissza- vagy előre lapozhatunk, elidőzhetünk egy-egy illusztrációnál, és közben – ahogy azt Anna mondja – „olyan sok mindent megtudhatunk”.
