Gunnar Gunnarsson: Advent

Az Advent először 1936-ban jelent meg németül, majd dánul, 1939-ben pedig izlandiul. Az Egyesült Államokban 250000 példányt nyomtattak belőle. Azt feltételezik, hogy az Advent ihlette az Öreg halász és a tengert, mely Hemingway leghíresebb könyve.

Az Advent keletkezésének van egy története, melyet a könyv második részében a Jón Kalman Stefánsson utószavában találtok. Ebből már következik, hogy van egy első rész is, ami maga az Advent.

A mindösszesen 92 oldalas, puha kötésű könyv akár 2-3 óra alatt is elolvasható, ugyanakkor szerintem nem az a könyv, amin csak úgy végigszalad az ember és kipipálja, hogy ez is megvolt, sokkal inkább egy olyan, elmerengős, be-becsukós, elgondolkozós, lassan olvasós, emésztgetős olvasmány. 

A könyv borítóját Nagy Norbert (2024) illusztrálta és azt az üzenetet hordozza, hogy nem egy meleg szobában, a kandalló előtt elmélkedünk az Adventről vagy készülődünk a karácsonyra, sokkal inkább egy havas, jeges, hóviharba képzelhetjük el majd magunkat olvasás közben. 

A fehéres, szürkés borítón a türkiz színű betűk, igazán figyelemfelkeltők, ugyanígy a könyv gerincét adó türkiz színen a fehér betűk, hívogatnak, hogy vedd a kezedbe, legalább vedd le e polcról a könyvvesboltban és tuti nem fogod megbánni – nekem legalábbis ezt sugallja.

A történet főhőse Benedikt aki immáron 27 éve úgy készülődik az ünnepekre vagyis az adventi időszakra, hogy tele pakolja a hátizsákját és elindul, hogy a felföldön kószáló birkákat az éhenhalás és megfagyás elől, visszaterelje a biztonságba.

“Ők is élőlények, hús-vér jószágok, és Benedikt valamiért felelősséget visel irántuk.”

Ebben a nem kis feladatban segítségére vannak barátai Leó, a kutya és Bütyök, a vezérkos. Sokkal többek ők egymásnak, mint együtt vándorló kis csapat, igazi társak, életük végéig összetartoznak. Ami megmutatkozik a történet során több alkalommal is. 

Ahogyan Benedikt is alapvetően egy egyszerű ember volt, hozzá hasonlóan az egész mű sem bonyolult, nem bővelkedik fordulatokba, izgalmakba, mégis olyan nyomot hagy és olyan elmélkedésekre késztethet bennünket, amit kevés Hollywoodi történet mondhat magáénak. 

“Ahogy teltek az évek. egyre inkább úgy érezte. mintha az egész élete adventté vált volna. Mert alaposabban megvizsgálva, mi az élete, mi az ember élete a Földön, ha nem egy be nem fejezett szolgálat, amely a valami jobbra való várakozással, készülődéssel magyarázható – azzal az elhatározással, hogy valami jót cselekszik.”

Benedikt templomba járó ember volt, így nem meglepő, hogy időnként beemeli a gondolataiba Istent és a róla, vele kapcsolatos történeteket. Én ezt nem éreztem sem soknak, sem pedig “tolakodónak”.

“Indulás előtt leült az ágy szélére és elolvasta az aznapra rendelt igét. Máté evangéliumának 21. fejezetét Jézus Jeruzsálembe való bevonulását.”

  Azt a mélységesen mély szeretetet, elfogadást, törődést, ami számomra a könyv lapjain keresztül átjött én Erdélyben tapasztaltam meg sok-sok évvel ezelőtt. Szeretni, tisztelni a természetet, az állatokat úgy, ahogyan azok vannak, egyszerűségükben és úgy, annyit megadni számukra amire szükségük van, annak kezelni, ami és aki, én úgy érzem kivesző félben van itt és most a XXI. században. 

Benedikt pontosan tudta, hogy a vezérkosa és kutyája nélkül ez a küldetés kudarcra lenne ítélve ezért példa értékűen gondoskodott róluk.  

“A birkát megkötve komótosan sétáltak az akol felé, ahol minden évben vendégszobát készítettek elő Bütyöknek és gondoskodtak róla, hogy legyen vize, teli vályúja és pihenőhelye, és ne kelljen sem szorongania. sem a kevésbé tevékeny társakkal versengenie, mégis legyen megfelelő társasága.”

Ez évi vándorlásuk különösen nagy súllyal nehezedik Benediktre mivel már pont 2x annyi idős, mint ahány éve ilyenkor télen, járja az Izlandi-felföldet. 27 évvel ezelőtt volt az első útja, és most 54 évesen már öregnek tartja magát, érzi minden porcikáján az idő múlását és az út egyre nehezedő súlyát.

“Benedikt fogott egy marék szalmát, megszaglászta, megemelte a zsákot, majd megszólalt: Amikor ezt megtömtétek , inkább Bütyök hasára gondoltatok, mint az én hajlott, öreg derekamra.”

Szüksége van minden kitartására, önfegyelmére, hitére, hogy most is, a 27. alkalommal is, sikerre vigye útját, amiben a természet nincs segítségére, sőt… 

 “Aztán váratlanul, minden előzmény nélkül új, érzékelhetően jól kipihent hóvihar kezdett tombolni Benedikt és társai körül – teljesen elnyelte őket, annyira, hogy bár elszántan haladtak tovább, mintha mi sem történt volna, az orrukig is alig láttak, nemhogy egymásig. De együtt maradtak, ellenálltak a süvítő szél őrjöngésének és az eszeveszett hóviharnak. Annyira szakadt a hó, hogy fel sem lehetett fogni, a viharos szél hogyan képes áthatolni rajta, az ember azt hitte volna, hogy a szél már rég belefulladt. “

A történet során néhány emberrel kapcsolatba kerül főhősünk, és ezen keresztül betekintést nyerhetünk az izlandi emberek egyszerű ám mégis mély érzelmi világába. A jóság és a jóra való törekvés az egész történetben jelen van. Benedikt még a saját maga kárára, küldetésének nehezítése árán is segítségére van azoknak, akik hozzá fordulnak. 

Habár az ismertetőm elején azt mondtam, hogy nem túl izgalmas, fordulatos ez a történet, mégis volt benne olyan, mondhatni tetőpont, amikor igenis izgultam a kis csapatért… De mindent azért nem szeretnék elárulni a könyvről.

Forrás mshortensia.com