Tamás Gáspár Miklós: Kolozsvári esszék

Azoknak, akik a szerzőnek eddig főleg a magyarországi közéletről írt, a globális baloldal történelméről szóló vagy angolból magyarra fordított eszmetörténeti esszéit olvasták, talán meglepő lehet, hogy TGM milyen kitüntetett figyelemmel, mennyire meleg szívvel, mekkora aprólékos gonddal írta meg az 50-60 év után is elevenen élő emlékeit a közismerten gigászi – időnkénti esetleges pontatlanságaival együtt is mindenkit lenyűgöző – műveltségével.

A majdnem teljesen kronológiai sorrendben következő esszék három-négy kivétellel 2000 után születtek, tehát akkor, amikor a rendszerváltás után a Securitate által elüldözött, majd a román népi demokrácia által kitiltatott TGM már vissza-visszatérhetett szülővárosába. Az egyetlen úti riportja, az 1990-es Haza: utazás talán az életműve leglelkesebb írása, de az optimizmus hamar elmúlt, nem is költözött haza, viszont több interjúban is elmondta, hogy szörnyű hely Budapest – ahol élni kénytelen –, az ő otthona Kolozsvár volt, és valószínűleg ott is maradt volna, ha nem üldözik el onnan. (Karácsony Gergely 2020-ban Budapest díszpolgárává avatta, itt is temették el.)

Bár állítása szerint időskorában (marxistaként) radikálisabb volt, mint fiatalon (anarchistaként), ezek az írások – többnyire nekrológok – tele vannak megbocsátással, még ha azt is írja egykori besúgó főnökéről szóló írásában (Marosi Péterről), hogy: „Nincs miért megenyhülni, nincs ok a bocsánatra, nincs ok a történelmi távlat miatti trivializálásra és relativizálásra. A rendszer esendő emberekből csinált erkölcsi hullát, és most – még egyszer – a mi kemény, érdes ítéletünkkel még egyszer belétörli a csizmáját, még kísértet formájában is hatalmas. A besúgottak és a besúgók hekatombája – egészen másképpen – egyaránt irtóztató nagyságú. Nem kell megbocsátani semmit senkinek.”

Pedig egykori besúgóiról, jobb sorsra érdemes, mégis áruló barátairól, rettenetesen idegesítő, de egy-egy tulajdonságukkal mégis elismerendő munkatársairól is majdnem mindig érzékenyen, szeretettel ír. A legismertebb eset: 2020-ban az egykori barátjából lett ellenségét, Szőcs Gézát is szomorúan búcsúztatta, ez is szerepel a kolozsvári esszék között.

Forrás: jo.444.hu