Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Idén nyáron háromszor gyúlt fel a Csodalámpa

2022.08.03., szerda

2022 nyarán három korosztálynak szerveztek olvasásnépszerűsítő és szövegértést fejlesztő vakációs foglalkozássorozatot a könyvtárosaink. A napközis táborként működő Csodalámpa Olvasóklub mindhárom kiadása öt napon át, 10 és 14 óra között, összesen ötven gyermek részvételével zajlott le. A foglalkozásokon a résztvevőknek felolvastak egy regényt, amelyet izgalmas feladatok, drámajátékok, művészeti és kézműves tevékenységek, illetve sok-sok beszélgetés segítségével dolgoztak fel.


A 0-2. osztályt végzett tanulók Szabó T. Anna Fűszermadár című meseregénye szárnyain egy különlegesen „aromás” világba repültek a szöveg elolvasása és feldolgozása révén. A népmesékre emlékeztető regénybeli három próba során a szereplők száz különböző fűszer megszerzése érdekében ellátogatnak Zanzibár szigetére, aztán egy arab fűszerpiacra és végül a Sámán kertjébe, ahol sor kerül a Fény és Sötétség összecsapására. A győztes Fény képviselője, a hamvaiból feltámadó Főnix-Fűszermadár visszaviszi a gyermekeket Csillámvölgybe, ahol megfőzik a százfűszerszószt, megmentik a Napot, sőt a király is megismeri az illatok és ízek világát, és az üstből kiömlő százfűszerszósz benépesíti gyógy- és fűszernövényekkel az egész Csillámvölgyet.

A szövegfeldolgozást segítő foglalkozások között volt dramatizálás, szobor-játék, csoportkép és interjú, kvíz, a könyvbeli versekre épülő ritmikus játék stb. Sikerült a történetben szereplő fűszerek és gyógynövények egy részével konkrétan is megismertetni a gyermekeket, az érzékszerveiket aktiváló szaglás, ízlelés, tapintás és nézegetés által. Ismereteket szerezhettek a gyermekek gyógy- és fűszernövények gyűjtéséről és felhasználásáról is.

A témához kapcsolódóan minden nap kézműves tevékenységekre is sor került: levendulapárnát, növénylenyomatos agyagtálkát, kerámiagyurmából fűszermadarat készítettek, ágacsakákból készült szövőkeretre illatos gyógynövényeket szőttek, origami technikával levelet hajtogattak.

Napi lezáró olvasmányként egy-egy rövidebb, a témához illeszkedő mesét hallgathattak meg a gyerekek.

A zárónap tele volt meglepetésekkel, hiszen a szokványos napi program mellett a gyermekek egy röpke Égen-földön koncertet kaptak ajándékba, valamint tea- és fűszeres falatkák kóstolójára is sor került.


A 3-5. osztályosoknak Kolozsi László A Hold emlékei című kortárs regényét olvasták fel a könyvtárosok. „A Földön egy különös hullám suhan körbe, amelynek hatására mindenki elveszíti az emlékeit. Szinte mindenki, szerencsére van néhány kivétel…”

Ahogyan a regény címe is sejteti, a könyv központi témája a Hold és a világűr, a mű egyik főhőse pedig űrhajós. A program során ezekhez a témákhoz igazodó ismeretterjesztő könyveket lapozgattak, majd egy-egy témát be is mutattak egymásnak a kíváncsi táborozók. A nap végén, szabadon választva, le is festették a Naprendszert, a Földet vagy a Holdat.

Egy olyan lelkes történet bontakozott ki a hét folyamán, amely az emlékek és a szeretet fontosságáról mesél. Erre az üzenetre ráerősítve emlékesfüzet is készült, amelybe kedves üzeneteket írhattak egymásnak.

Sok-sok játék képezte az olvasás mellett a napi tevékenységeket, a reggeli ráhangolódásban az összpontosítást fejlesztő, ritmikus, ön- és társismereti játékok segítették a csoportegység kialakulását. A szöveg megértését és feldolgozását dramatizálás, beszélgetések és drámapedagógiai játékok segítették. Nagyon népszerű volt és hasznosnak bizonyult a Legyen Ön is milliomos! című játék alkalmazása a gyermekek világűrrel kapcsolatos tudásának elmélyítésében.

Napi lezáró olvasmányként egy rövidebb, illusztrációjában viszont páratlan kötetet csodálhattak meg a résztvevők, Torben Kuhlmann Armstrong Egy egér kalandos utazása a Holdra című alkotását, amely szépen kiegészítette a másik regényt.

A csütörtöki nap hosszabbra terveződött, hogy közös társasjátékozásra, pizzázásra és egy animáció megtekintésére is jusson idő (Lunaria – Kaland a Holdon, Over the Moon, rendezte: Glen Keane és John Kahrs, 2020).


A kamaszoknak szóló Csodalámpán Annet Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című kisregényét olvasták a résztvevők. A regény feldolgozását logisztorik megfejtése és kitalálása, dráma- és összpontosítási játékok vezették be.

Ahogy haladtak előre a részletekben felolvasott regény cselekményében, a gyermekek előbb csapatban, párban, majd egyénileg próbálhatták ki magukat különböző műfajú szövegek fogalmazásában. Megtapasztalhatták a különböző nyelvtani idők, a más-más nézőpont érvényesülését is az írásaikban. A regény szereplőjének mondását, miszerint „a jó, mint jelző, az üresség csúcsa” folyamatosan szem előtt tartva fogalmaztak szóban és írásban egyaránt.

A költészettel is ismerkedtek a résztvevők: svéd típusú gyermekverseket értelmeztek, majd a magyar irodalom képverseinek lapozgatása után saját verset írtak és rajzoltak a fiatalok. Balázs Imre József Egyformázni, különbözni című kötete közös kedvenccé vált.

A versek és a regény olvasása hozzásegítette a résztvevőket ahhoz, hogy a barátság, az alkotás és a gyász témáiban fontos, őszinte és időnként igencsak mély kérdéseket fogalmazzanak meg, és közösen keressenek rá választ.

Az olvasottakat festéssel és zentangle technikával jelenítették meg, a tábor végén digitális képregényt készítettek az együtt töltött időről.

Filmvetítésre és közös pizzázásra is jutott idő, a Holt Költők Társasága (Dead Poets Society, 1989, rendezte: Peter Weir, főszereplő: Robin Williams) című film megnézése után érdekes, gondolatébresztő beszélgetés kerekedett.


Mindhárom Csodalámpa Olvasóklub végén a „táborlakók” egy-egy gondosan, számukra kiválasztott ajándékkönyvet kaptak útravalóul.

A programok lebonyolítását a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület révén Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsától elnyert pályázati támogatás és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, a Háromszéki Kulturális Egyesület segítette.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy lelkes és őszinte jelenlétével gazdagította programunkat!

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve