Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Tóth Krisztina Sepsiszentgyörgyön. Könyvbemutató: Bálnadal

2022.04.08., péntek

Tóth Krisztina költő, író, műfordító fenti címmel megjelent friss verskötetének bemutatójára kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban 2022. április 13-án, szerdán 18 órától. A magyar költészet napja alkalmából létrejövő rendezvényen a szerző beszélgetőtársa Murányi Sándor Olivér író, közreműködik Szántó Marcell zenész, a szerző fia.

Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. Nemzetközileg elismert, József Attila- és Artisjus-díjas, a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett alkotó. Anyja ötvös, nagyapja grafikus volt. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász szakán érettségizett 1986-ban. Középiskolai éveiben kezdett el publikálni, 1985-ben megnyerte vers kategóriában a Sárvári Diákírók és Diákköltők pályázatát, aztán csatlakozott ahhoz az irodalmi műhelyhez, amelynek többek között Kemény István és Vörös István is tagjai voltak. Érettségi után egy évig a Nemzeti Múzeumban dolgozott gyakornokként, majd az ELTE bölcsészkarára iratkozott be. Első kötete, az Őszi kabátlobogás 1989-ben jelent meg, és rögtön Radnóti Miklós-emlékéremmel díjazták. 1990-ben tanulmányait megszakítva Párizsba ment, ahol alkalmi munkákból élt. Egy év múlva Tempus-ösztöndíjat szerzett, majd további egy évet maradt a francia fővárosban. Az ösztöndíj ideje alatt francia költőket fordított, többükkel személyes ismeretséget kötött, Alain Bosquet, Lionel Ray és Pierre Oster segítették tanácsaikkal. 1992-ben hazatért, befejezte az egyetemet, tanári diplomát szerzett. 1994-től 1998-ig a Budapesti Francia Intézet munkatársaként kortárs képzőművészeti kiállításokat szervezett. Jelenleg szabadfoglalkozású szerző.
A Magvető Kiadónál 2021 nyarán megjelent Bálnadal talán eddigi legmegrendítőbb kötete, 2017 és 2020 között írt verseit gyűjti egybe. A három nagyszerű ciklus a Völgyúttól, a Kínai utazáson át hétköznapi életünk helyszíneire, a Terekbe vezeti az olvasót. A múlt és a múltbéli emberek felbukkanása, az emlékezés furcsa működése jelenik meg a versekben, hol haikukba sűrűsödve, hol a szonettek ünnepélyességével, máskor szabadabb formákban, hogy a legalapvetőbb kérdéseket tegye fel a mának: miért, hová, mivégre…

Szántó Marcell 1998-ban született Budapesten. 2009-ben kezdett zenét tanulni, először magán-, majd iskolai úton. 2012-ben a Szent István zeneiskolában tett klasszikus alapvizsgát, majd 2014 és 2018 között az Etűd Konzervatórium Jazz-gitár szakán tanult. Az ELTE bölcsészkarának magyar–esztétika szakán 2021-ben végzett. 2021 őszétől a Budai Magánzeneiskolában tanít gitárt. Színpadi zenéléssel aktívan 2014 óta foglalkozik. Első zenekara a Hangember volt, ahol az irodalom és zene közös metszeteit kereste, először kortárs irodalmi műveket, majd saját verseket zenésített meg. A zenekar fennállása alatt három lemeze jelent meg, a budapesti klubélet aktív szereplői voltak. 2019-ben megalapította a Folksteps zenekart, amely a magyar népzene és a nyugati rockzene összeillesztését tűzte ki céljául, eddigi két lemezük komoly sikereket ért el. 2020 nyarán belépett a Damara zenekarba, amely a magyar populáris és alternatív zene hagyományait viszi tovább, első nagylemezük 2021 decemberében jelent meg.
Szólóelőadóként is tevékenykedik, több saját koncert után tervez egy nagyobb művet idén, amelyben az elmúlt négy év daltermését fűzné fel egy koncepciólemezre.

A könyvbemutató korábbi állomásai: április 11., hétfő, 19 óra, Székelyudvarhely, Retro Gold Étterem; április 12., kedd, 17 óra, Csíkszereda, Kájoni János Megyei Könyvtár.

A rendezvénysorozat támogatói: Szépírók Társasága (Budapest), Retro Gold Étterem, G. Kulturális Egyesület (Székelyudvarhely), Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsa (Csíkszereda), Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megye Tanácsa, Liszt Intézet, Sepsiszentgyörgy.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Sajtóvisszhang:
Csak ülni és figyelni
Tóth Krisztina Szentgyörgyön

Fotók: Toró Attila
https://www.sepsiszentgyorgy.info/rendezvenyek/4795-toth-krisztina-sepsiszentgyorgyon.html

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve