Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Tóth Krisztina: Zseblámpás mesék

Forrás: www.hintafa.blog.hu

T még mindig az a mesekedvelő, aki véleményét már a mesehallgatás módjával is kifejezi. Tetszését elsősorban azzal, hogy ülve, mélységes csöndben hallgatja a mesét. Jelen esetben az én torkom előbb fáradt el, mint az ő figyelemizma. De még így is, mindössze két alkalom alatt olvastuk el a Zseblámpás meséket

img_7675.jpg

Az öt történetből álló mesekönyv találó címének megfelelően olyan izgalmas helyszíneket világít meg, amikre egyébként titokzatos sötétség borul. És valljuk be már a koncepció is huncutul kecsegtető, hiszen, milyen érdekes elgondolkodni, hogy mi történik az óvodában éjszaka, vagy a metró alatti sötétségben, a közlekedési lámpa belsejében, a fagyasztó csukott ajtaja mögött, vagy a föld titokzatos mélységében.

És ha nem hiszitek, hogy valódi csudák esnek meg ezekben a zugokban, hát járjatok Ti is utána, hogy a művelt óriás százlábú, (aki Orwell -Állatfarmját olvassa) mit szól a metróépítkezéshez és hogyan tűnik el addigi magánya. Vagy a közlekedési lámpát irányító egér mivel tölti mindennapjait és mi lenne velünk ha szabadságolná magát.

Persze a legtöbb jól értesült óvodás tisztában van a metró alatt lakozó csizmaevő szörnnyel, de szülők, Ti kellő körültekintéssel szálltok be a kocsikba?

img_7677.jpg

Az illusztrációkat jegyző Timkó Bíbor rajzai nagyon vonzóak. Talán egyfajta klasszikus vagányság, lazaság némi huncutsággal vegyítve érződik a képeken, de abban is biztos vagyok, hogy alaposan megtervezett a látványvilág. Nagyon jól játszik az illusztrátor a mesék fény-árnyék adta lehetőségével. Érdekes, hogy a többnyire szelíd pasztell árnyalatokban játszó illusztrációk mégsem tűnnek haloványnak, sokkal inkább tükrözik azt az izgalmat, amit ezekbe a rejtett világokba való betekintés jelent.

Szerettem, hogy az egész oldalas rajzok összeolvadnak a történettel. És a szöveg is nagyon jól esett: minden ciráda, túldíszítettség nélkül kiegyensúlyozott, nincs benne törés. Tóth Krisztina öt történetére is a jóféle meseszövés jellemző, amitől egy izgő-mozgó középsős mozdulni sem vágyik a könyv mellől, ahogy a szerző megvilágítja zseblámpájával ezeket a néha félelmetes máskor izgalmasan rejtélyes különös csodahelyeket és a közös titkunkat: jó meséket nagyon jó hallgatni.

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve