Forrás: www.koloknet.hu
A kék madár az alaptörténetek közé tartozik. Könyvesboltos tapasztalataink szerint körülbelül úgy él az emberek fejében, mint a Pán Péter, az Oz, a Csudálatos Mary vagy a Micimackó és még sok más klasszikus: ezeket, ha is nem tömegek, de folyamatosan keresik. A felsoroltakkal szemben egészen az utóbbi időkig nem tudtunk mit a vevő kezébe adni. Ebbe talán nem gondoltak bele, de valószínű, hogy a szülők egy része nem is könyvből, hanem a még a 70-es években készült filmből (George Cukor egyik utolsó filmje, amerikai-szovjet koprodukció, Liz Taylor, Ava Gardner, Jane Fonda… magáról a filmről is hosszan lehetne írni) vagy a számos színpadi feldolgozás egyikéből ismerik a történetet. Kicsit megtévesztő, ami a könyv borítóján is olvasható, a „Maurice Maeterlinck meséje alapján” kitétel, mert ha lenne ilyen mese, akkor nem biztos, hogy szükség lenne adaptációra, legfeljebb időnként új fordításra. A helyes kifejezés az eredeti műre „mesejáték” lenne, a dráma pedig nem igazán felolvasásbarát forma, így nem csoda, hogy ritkán adják ki. Maradnak a feldolgozások, amelyek valamiért gyorsabban avulnak, mint az eredetik, ezek közül a legújabb Tarbay Ede 80-as évekbeli, mára nagyjából elfelejtett átirata volt. Gimesi Dóra pedig klasszikusokhoz mérhető adaptációt írt, még ha biztos akadnak is benne romlandó részek.
Az adaptáció látszólag nem nyúlt hozzá radikálisan a történethez, elsőre úgy tűnik, inkább csak hangsúlyokat helyezett át, az feldolgozás szükséges mértékben értelmezett, értelmezett át részeket, és persze mindent múlt időbe helyezett, de mindezek ellenére megmarad a drámai sodrás. Összességében végül mégis látszik, hogy a kis beavatkozások lényegi különbségeket eredményeztek: eltűnt az eredeti színmű érzelmi tobzódása, a nagy vágyakozások és szomorúságok, a félelmetes és szívszorító részek is megszelídültek. Ezzel kicsit elmaszatolódik, hogy pl. mi a gyerekek belső motivációja arra, hogy a madár keresésére induljanak, viszont egy árnyalt érzelmekben gazdag, képekkel teli (egy idő után magával ragadó) szöveg jön létre. Nyilvánvalóan dönteni kellett, hogy a szöveg megtartsa-e a mese eredeti idejét, vagy inkább aktualizáljon. Gimesi Dóra végül utalások szintjén az akkori századfordulón hagyta a történetet, de néha megenged magának aktualizáló kiszólásokat, így inkább valami meg nem határozott múltban játszódik, ami egy mese számára optimális.
A kék madár amúgy karácsonyi könyv, az a karácsonyi könyv, aminek jóformán semmi köze a karácsonyhoz. A történet épp ekkor ér véget, ami egy ilyen körkörös mesénél nem meglepetés, de ez a furcsa Maeterlinck mindezt csak díszletnek használja saját világa kiteljesítéséhez, amiben Berlingot néni unokája a kék madár láttán gyors gyógyulásnak indul, Tiltil pedig a kislányban meglátja újra a Fényt – az pedig már Gimesi Dóra leleménye, hogy a karácsonyi gyertyák tükröződéseként.
Mi mással zárhatnám, mint azzal, hogy most már, akik keresik, egy jó darabig nem keresik hiába A kék madarat.
Anna egy átlagos, 9 éves kislány. Olyannyira átlagos, hogy szinte semmilyennek érzi magát, főleg nővérei mellett, akik mindketten több hobbit űznek, mindig hangosak, cserfesek, társaságban érzik igazán jól magukat. Ezzel szemben Annában minden introvertált gyerek magára ismerhet: szeret egyedül lenni a saját világában, olvasni, rajzolni, fantáziálni, rácsodálkozni a világra, egységességet érezni a természettel.
7 éves kortól ajánlott