Benedek Szabolcs: A fehér ruhás lány

Forrás: magyarnemzet.hu

Az ifjúsági regény főszereplői Anya, Apa meg a két kiskamasz testvér, Laura és Bence, ők négyen lakják a régi, XX. század elején épült pesti bérház tágas lakását. Csakhogy otthonukban időnként föltűnik az „ötödik lakó”, a könyv címében szereplő szellemalak, a fehér ruhás lány. A sápadt arcú, törékeny termetű, szomorú szemű, földig érő ruhát, széles karimájú kalapot és hosszú szárú kesztyűt viselő ifjú hölgy rendszerint a gyerekek szobájában jelenik meg, az ablakhoz áll, és bánatosan figyeli az utcát. Laura és Bence kísértettől való félelme egy idő után fölenged, és összebarátkoznak a tünékeny jelenéssel, akiről kiderül, hogy Flórának hívják, és annak idején nevelőnő volt az ebben a lakásban élő gazdag család gyerekei mellett. Volt egy kérője, bizonyos Szarka Mihály tizedes, aki az első világháború olasz frontján szolgált. Flóra hűségesen várta vissza kedvesét, csakhogy időközben ő maga a spanyolnáthajárvány áldozata lett, nem érhette meg, hogy vőlegénye hazatérjen és egybekeljenek. Az évekig várakozó lány nyugtalan lelke itt maradt e világ és a túlvilág határán, az 1918. év és napjaink időmezsgyéjén. Ez az okkultizmussal leírható helyzet ad alkalmat az írónak arra, hogy szembesítse az XX. század elejének és a mai kornak a világát, életmódját.

A nyiladozó értelmű Laura és Bence esténként sokat beszélgetnek Flórával, és lassan megismerik, milyen volt az a száz esztendővel ezelőtti múlt, amely megelőzte a gyermekkorukat. Megtudják például, hogy abban az időben Magyarországnak volt tengerpartja, hogy az 1910-es években is volt már telefon, és villamos járt a nagykörúton, de egyik sem olyan volt, mint ma; viszont a Nyugati pályaudvar csarnoka éppen olyan ma is, mint akkoriban volt. A gyerekek szembesülnek olyan, számukra fölfoghatatlan kérdésekkel is, mint a világűr végtelensége vagy az idő kezdete.

És bár fogalmuk sincs, hogyan lehetséges az, hogy a száguldó űrhajó sosem ér az univerzum végéhez, és a folyamatosan telő idő mikor kezdődött el – de elgondolkodnak az élet nagy, ha tetszik, végső kérdésein és persze a maguk élete apró eseményein. Aminthogy Flóra is eltűnődik azon, hogy a metró a föld alatt közlekedik, és hogy mindenki magánál hordja a telefonkészülékét; ráadásul nem is annyira beszélgetésre használják, hanem ismeretlen okból folyton nyomkodják.

Apa is sokat mesél a gyerekeknek a régmúlt világról, tőle is sokat tanulnak a testvérek. Aztán föltűnik a színen Dani, a fiatal történész, aki éppen az 1918. év történelmi fordulatáról ír könyvet; és szerepet kap a történetben a gyerekek barátnőjének, Dórinak a nagymamája is, aki jártas az okkult ismeretekben, és mindent tud a kísértő szellemekről. Sőt mint a regény végén kiderül, sokkal több köze van a hajdani és mai eseményekhez, a régmúlt szereplőihez, mintsem bárki gondolná. A roppant elfoglalt és folyton siető, semmire rá nem érő Anya viszont tagad minden valóságon túli gondolatot, a maga rigorózus fölfogásával materialista módon érvel: az emberek a tudatlanságuk miatt képzelnek el földöntúli dolgokat, azért, mert nem ismerik a jelenségek tudományos magyarázatát. Így a gyerekek kezdetben két dimenzió között ingadoznak: Anya racionalizmusa és a maguk spirituális tapasztalata között. Mígnem rá kell jönniük, bizony az életben vannak és maradnak megmagyarázhatatlan dolgok.

Benedek Szabolcs egyáltalán nem bizarr kísértethistóriája éppenséggel nagyon is barátságos és a gyermeki lélekhez közeli regényes illusztrációja – tantörténete – annak, hogy az élet talán attól is teljes, ha nem ismerjük mindennek az okát, hogy nem tudunk mindenre magyarázatot adni, hogy léteznek kedves titkok, izgalmas sejtelmek.

És vonzóan gyermeki történetével azt is szemlélteti, hogy a jelenben való eligazodáshoz, mai életünk kérdéseinek okos mérlegeléséhez milyen fontos a múlt ismerete.