Christian Oster: Az én nagy lakásom

Forrás: 1749.hu

Az én nagy lakásom izgalmas regény. Úgy telik meg feszültséggel, várakozással, hogy maga a történet végtelenül egyszerű, és bizonyos értelemben, pontosabban a regény középpontjában álló lelki és gondolati történések felől nézve, akár banálisnak is nevezhetném. Az ismerős, hétköznapi világ ismerős, hétköznapi eseményei mégis a racionalitást átlépő, helyenként hihetetlennek tűnő történetek sorozatává állnak össze.

A történetben a főszereplő Luc Gavarine-t kísérjük végig öt-hat napján: ő maga meséli el azt, ami vele és benne történik. A harmincöt körüli Gavarine pedig, akit mindenki csak a vezetéknevén szólít, végigbénázza a regényt. Csetlik-botlik, ügyetlenkedik, és ha el is határoz valamit, biztos, hogy nem azt vagy nem úgy cselekszi végül. Mindeközben olyan dolgok történnek, melyek élete meghatározó eseményei lehetnének – ha egyáltalán hinne abban, hogy él, van élete. Ehelyett egykedvűen sodródik az események között, és ha a szónak nem lenne erős érzelmi töltete, ami egyáltalán nem jellemzi őt, akkor azt mondhatnánk, hogy rácsodálkozik, mindahányszor azt érzékeli, hogy valaki észreveszi őt, számol vele.

A regény kiábrándult és derűs, ironikus és borús, reményteli és kétségbeesett képet ad egy talajvesztett világról és férfiról. Gavarine véget nem érő bénázásával szinte észrevétlenül tereli az olvasót az élet nagy, feszegető, kellemetlen kérdései közé. És a végén ott is hagyja, ellentétes érzések és nyugtalanító ellentmondások között. Lehet, hogy Az én nagy lakásom szerelmes regény?