Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Colson Whitehead: Harlemi kavarás

Forrás: www.olvasoterem.com

Ray Carney-nak bútorkereskedése van Harlemben, a 125. utcán. A környéken népszerű, hiszen vásárlóinak megfizethető áron biztosít jó minőségű bútort. A bolt hoz annyi jövedelmet, hogy jelenleg három, nemsokára négy főre bővülő családja számára biztosítsa a tisztes megélhetést, ahhoz azonban kevés, hogy magasabb szintre lépjen. Márpedig Ray nagyobb álmokat dédelget – jobb környékre szeretne költözni –, részben amiatt is, mert bizonyítani szeretne felesége gazdag szüleinek, akik nem nézik túl jó szemmel lányuk rangban hozzá nem illő férfival kötött házasságát. A hiányzó pénzt Ray orgazdasággal teremti elő: kisebb elektronikai cikkeket, ékszereket passzol tovább némi plusz haszonért cserében. Ezek egy részét a saját testvéreként szeretett unokatestvére, Freddie „szerzi be”, aki amolyan kispályás szélhámosként próbál meg a felszínen maradni.

A gondok akkor kezdődnek Carney számára, amikor Freddie egy komolyabb bandához csapódva egy nagyobb rablást követően Rayt ajánlja főnökének, mint aki képes túladni a lopott cuccon. Carney nem igazán örül, hogy az addigi pitiáner figurák helyett kemény alvilági alakok bukkannak fel egyre gyakrabban üzlete irodájában, de mivel nem sok esélye van kiszállni a buliból, próbálja a maximális diszkrécióval intézni a dolgokat, hogy közben ne csorbuljon jó hírneve, és a hatóságok figyelmét se hívja fel magára. A nagyobb fogásoknak köszönhetően félretett pénze is egyre gyarapodik, sikerül bővítenie bútorüzletét és a hőn áhított lakásváltás is elérhető közelségbe kerül. Egy nap azonban Freddie egy olyan ügybe keveredik bele, amely nem csak a saját életét sodorja veszélybe, hanem Ray álmait is könnyen romba döntheti.

Magyarul megjelent két korábbi, a rabszolgaság és a faji megkülönböztetés témájában született regénye (A föld alatti vasút és A Nickel-fiúk) után a kétszeres Pulitzer-díjas Colson Whitehead 2021-ben egy könnyedebb, humorosabb hangvételű, de ugyanolyan irodalmi igényességgel megírt regénnyel jelentkezett. A Harlemi kavarás egy „lájtosabb” bűnügyi/gengsztertörténet és társadalmi regény ötvözete, amelynek cselekménye az ötvenes évek végi, hatvanas évek eleji New Yorkban, azon belül is a feketék politikai és kulturális fellegvárának számító Harlemben játszódik. Bár a faji megkülönböztetés itt is mindennapos jelenség, más módon van jelen, mint a déli államokban (Whitehead mindkét említett regénye döntően ott játszódik), és ha valaki kellőképpen életrevaló és szerencsés, számára Harlem a nagy lehetőségek tárháza, az amerikai álom kiteljesedésének a helyszíne is lehet – legyen akár fekete is a bőrszíne.

A regény főhőse, Ray Carney azok közé tartozik, akiknek sikerül kitörni a családi háttér által nagymértékben meghatározott környezetből. Tanult és intelligens, üzleti érzéke és munkabírása kiváló, ráadásul helyzetfelismerési képessége és alkalmazkodókészsége sem mindennapi, így minden esélye megvan, hogy többre vigye, mint egykoron az alvilág egyik ismert figurájaként mozgó apja, a Nagy Mike. Bár utóbbi jóval kevesebb szerepet vállalt Ray gyerekkori életében, mint egy normális családban az apáktól elvárható lenne, azért ragadt némi simlisség róla a fiúra, aki a kevés együtt töltött idő ellenére látott egyet s mást, amit sikeresen kamatoztathat, amikor a törvény árnyékos oldalára téved. Kiváló érzékkel egyensúlyoz a törvényesség és törvénytelenség határán, egyaránt szót ért a bútorüzlet néha különleges igényekkel fellépő vásárlóival, a lopott árut lepasszolni próbáló kisstílű szélhámosokkal és a cuccokat tőle felvásárló kereskedőkkel, vagy éppen a védelmi pénzt szedő alvilági figurákkal és korrupt rendőrökkel. Nagy gonddal ügyel arra, hogy a munkája és a magánélete kellőképpen elkülönüljön egymástól, ezért gondosan titkolja felesége és a harlemi fekete elit egyik vezető könyvelőjeként dolgozó apósa előtt a többnyire munkaidőn kívül lebonyolított sötétebb ügyleteit.

A regény cselekménye szinte teljes mértékben Ray Carney alakja köré épül – az eseményeket kevés kivétellel mindvégig az ő szemszögéből követhetjük, egyes szám harmadik személyben elmesélve –, ez pedig határozottan a könyv előnyére válik, hiszen Whitehead nemcsak azt bizonyította korábbi regényeiben, hogy karakteralkotásban és -ábrázolásban kiváló, hanem azt is, hogy egy-egy jól megválasztott szereplő képes a hátán vinni az egész regényt. Itt ráadásul nem csupán egy jól megválasztott karakterről beszélhetünk, hanem az egész regény tele van színes, élő, valósághű alakokkal, akik között nem mellesleg van pár igen érdekes figura: többek között az egyik keményfiú, Bors, aki valamikor Nagy Mike cimborája volt, és az iránta érzett tiszteletből segít az ifjabb Carney-nak eligazodni az alvilág buktatói között, miközben sokszor nem tudja hová tenni ezt a nagy álmokat kergető, a családi képből eléggé kilógó fiatalembert; vagy éppen Ray kuzinja, Freddie, egy igazi szépfiú, akire tapadnak a nők, de akit egy örökös lúzerként a necces helyzetek is állandóan megtalálnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy van némi aránytalanság a karakterek tekintetében, némelyikükre kevesebb szerepet osztott a szerző, mint amit a sztori elbírt volna.

Ray és társai szoros szimbiózisban élnek a környezetükkel, így lehetséges az, hogy a regényben ábrázolt Harlem maga is egyfajta szereplőjévé váljon az eseményeknek. Nemrég egy másik írásomban arról lelkendeztem, hogy a történet helyszínéül szolgáló városrész (Philadelphia Kensington nevű negyede) mennyire élőként jelenik meg az események forgatagában – nos, Whitehead regényében Harlemre ez legalább ennyire igaz. A könyv fülszövege azt írja, hogy a regény „végeredményben nem más, mint egy megható szerelmes levél a régi Harlemhez” – én személy szerint ennek minden szavával egyetértek. Harlem az első soroktól kezdődően beszippantja az olvasót a lüktetésével, a remek hangulatával, és jóllehet elsősorban azok számára nyújthat sokat ez a Harlemhez intézett vallomás, akik személyes tapasztalattal is rendelkeznek a városrészről, számomra is – aki távolról és teljesen idegenként szemlélem – nagyszerű élményt nyújtott olvasás közben, átvitt értelemben jómagam is ott sodródtam sugárútról sugárútra Whitehead szereplőivel. A regény cselekménye szórakoztató és pörgős, ugyanakkor sokkal képlékenyebb és csapongóbb annál, mint amit a szerző két előző regényében tapasztalhattunk – emiatt pedig lehet némi hiányérzetünk. Engem azonban maximálisan kárpótolt a már említett sajátos harlemi hangulat, aminek köszönhetően néha azt éreztem, hogy még legalább egy ekkora terjedelemben képes lennék olvasni a regényt, szinte akkor is, ha semmi más nem történne benne, csak a szereplők egyik helyről a másikra lófrálnának és amolyan simlis módra löknék a végeérhetetlennek tűnő dumát.

Colson Whitehead jelentősebb írói sikereit és irodalmi díjait – köztük a két Pulitzert, a Nemzeti Könyyvdíjat, az Arthur C. Clarke-díjat és az Orwell-díjat – A föld alatti vasútnak és A Nickel-fiúknak köszönheti, amelyek komoly társadalmi-politikai témákat ragadnak meg és dolgoznak fel, ezektől pedig eléggé távol áll a Harlemi kavarás könnyedebb hangvételű, már-már ponyvaszerű sztorija. Ennek ellenére a regény a maga nemében egy gyöngyszem, egy újabb bizonyítéka a szerző sokoldalúságának, egy zseniális társadalomrajz a hatvanas évek első felének Amerikájáról a New York-i fekete közösség mindennapjainak prizmáján keresztül.

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve