2023. október 5-én, csütörtökön 18 órától MIKLÓSSI SZABÓ ISTVÁN Holdanya unokája című regényének bemutatójára kerül sor a könyvtárunkban.
A szerzővel KIRÁLY ISTVÁN, a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó vezetője beszélget.
A Holdanya unokája című regény legalább annyira misztikus, mint amennyire megdöbbentő. Kiderül belőle, hogy sokszor az út nem mások, hanem önmagunk felé vezet. Ez az utazás átvisz a gyerekkor, a mesék, a szerelmes levelek, a diktatúra világán is, hogy elérkezzen végső céljához, vagyis önmagához.
Démenotar egy szanatóriumi szobában ébred, ám nem igazán tudja, miként került oda. Egy iskolai barátja segíti a beilleszkedésben, ami nem könnyű feladat. Az „intézet” ugyanis nem egy tipikus stresszklinika. Hamar kiderül, hogy a valóság különös átjárói találhatók meg az ódon falak között. Barátja segítségével Démenotar egy olyan utazásba kezd, amely túlmutat a szokványos pszichológia határain, feltárja előtte az emberi létezés mélyebb összefüggéseit.
MIKLÓSSI SZABÓ ISTVÁN 1977-ben született Sepsiszentgyörgyön; jelenleg is ott él. 1997-től közöl, előbb verseket a Háromszék napilapban, majd tárcákat és novellákat az egykori Romániai Magyar Szó Színkép mellékletében és a kolozsvári Szabadság napilapban. 2001-től rendszeresen közlik novelláit a Látóban, a Helikonban, a Tiszatájban, az Irodalmi Jelenben, a Székelyföldben, valamint a Várad folyóiratban. 2016-tól az irodalmat népszerűsítő Olvaskola online olvasófórum alapítója és működtetője, a 2021-ben indult Háromszéki Kortárs Szépírók online fórum ötletgazdája.
Kötetei: Patkányugró (2005), Purgatórium (2013), Testfüggőség (2019), Gyémántmozaik (2021), Holdanya unokája (2023).
Sajtóvisszhang:
Diktatúráról, egy gyermek szemével
Fotó: Hlavathy Károly
Leszel a barátom? – kérdezi teljes természetességgel az óvodában egyik gyerek a másiktól. Leszek! – hangzik a vidám válasz, és már mennek is együtt a homokozóba, a mosdóba, a babaszobába.
4 éves kortól ajánlott