Kedves résztvevő csapatok!
Lezárult a jelentkezés a Könyvcsata irodalmi olvasójátékra, emailben minden csapatnak visszajeleztünk. A verseny igazából most indul a feladott szövegek olvasásával.
Az első 15 bejelentkező csapat ajándékba kapta a könyvek egy-egy példányát, ugyanakkor a kiadók engedélyével online formában is közzétesszük a szövegeket, hogy azok is eredményesen készülhessenek a versenyre, akik nem kapták meg a könyvet.
A Könyvcsata olvasmányait - Ingeborg Arvola Buffy Berg tehetséges (Cerkabella Kiadó, 2023.) című ifjúsági regényét, illetve Szőcs Imre A tűzember (Koinónia Kiadó, 2023.) című novelláskötet feladott történeteit - alább, a címekre kattintva találjátok.
Jó olvasást, eredményes munkát kívánunk!
Ingeborg Arvola: Buffy Berg tehetséges
Szőcs Imre: A tűzember, Elefánt (borító és fülszöveg)
A Mackógyógytorna lúdtalp ellen című kiadványt a Mackórendelő gyógytornásza, Kovács Andrea állította össze azzal a céllal, hogy az otthon is végezhető gyakorlatok által segítséget nyújtsanak azon lúdtalpas gyerekek szüleinek, akik nem tudják gyógytornára vinni a gyerekeket.
4 és 12 év közötti gyermekeknek ajánlott