Bod Péter Megyei KönyvtárKovászna Megye

Mihai Radu: Átszivárgás

Forrás: art7.hu

Mihai Radu írt egy regényt Átszivárgás címmel. Mielőtt a kezembe került volna a könyve, semmit sem tudtam Mihai Raduról, és most is teljesen fölöslegesnek érzem, hogy idemásoljam mindazt, amit a fülszövegből megtudtam róla, akit érdekel, úgyis elolvassa majd. És tulajdonképpen az is teljesen mindegy, hogy miért ez a regény címe (oké, legyen, de vigyázat, spoiler: ahogy bonyolódik a történet, kiderül, hogy minden mindennel összefügg, haha – a különböző szereplők élete, ahogy az egy rendes kriminél megszokott, átszivárog egymásba), viszont, aki szereti a krimiket (vagy aki most szeretne megismerkedni a krimivel), az… hát… nos, ne az Átszivárgással kezdje. Az Átszivárgás nem jó krimi (vagy kriminek nem jó, nem tudom), viszont regényként nagyon is működik, és hát ez a lényeg, nem igaz?

És hogy miről szól?

Nos, az Átszivárgás lényege röviden annyi, hogy meghal egy lány, Carla (de ki ölte meg?, ugye, már megint itt tartunk…), miközben megpróbál elmenekülni Ceaușescu Romániájából (a Dunán keresztül, a szabadság földjére, Jugoszláviába), valamikor 1989 decemberében. Azt nagyjából mindenki tudja, mennyire volt élhető Ceaușescu Romániája, szóval meg lehet érteni szegény lányt, aki meg nem, az nem most fogja megtudni, mert Ceaușescu Romániájáról meglehetősen kevés szó esik (aki erre kíváncsi, annak inkább az Egy komcsi nyanya vagyok! vagy a Szocialista szappanopera ajánlható – ha már kortárs és román, legyen kortárs és román!), Radu regénye ugyanis nem a szocialista Romániában játszódik (és a gyilkosság, vagyis a tulajdonképpeni krimi is csak mellékszál, még akkor is, ha e mellékszál a regény lényege), hanem évtizedekkel a rendszerváltás után.

Két főszereplője van az Átszivárgásnak (bár az is lehet, hogy három – ez majd mindjárt érthető lesz). Az egyik Anastasia Stoica, egy kereskedelmi televízió munkatársa, akit azért kezd el érdekelni „a Dunánál meglőtt lány” története, mert egy 404 nevű hekker (talán ő lehetne a harmadik főszereplő) elkezd neki információkat szivárogtatni a ’89 decemberében történtekről (hogy miért éppen neki, az nem teljesen világos); a másik pedig Rareș Petrescu, a román hírszerzés tisztje, aki a titokzatos 404 után nyomoz. Hogy pontosan miért, az szintén nincs megmagyarázva, ami mondjuk bennem keltett némi hiányérzetet, mert szeretem, ha el vannak varrva a szálak, de nyilván rálépett valakinek, mondjuk a rendszerváltás után is tovább működő hálózatoknak a tyúkszemére (szándékos képzavar). De megpróbálom összefoglalni másképpen, mert ez így pontatlan.

Ez a bizonyos 404 ugyan valóban hosszú leveleket ír Anastasiának arról, hogy mit sikerült kinyomoznia (meg valamiért a gyerekkoráról is, ami a tulajdonképpeni történet és a nyomozás szempontjából teljesen irreleváns), ő azonban (mármint Anastasia) tőle függetlenül is (?) nyomokra bukkan „a Dunánál meglőtt lány” halálával kapcsolatban. Azért a kérdőjel, mert 404 információira Anastasia egyszer sem reagál (tulajdonképpen az sem teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán olvasta-e a leveleit), de éppen ettől lesz jó ez a történet, hogy számtalan értelmezési lehetőséget nyújt. Mert miközben a végére mégiscsak összefutnak a szálak (ahogy az egy rendes krimiben történni szokott), ahogy átszivárognak egymásba a különböző szereplők életei, és miközben mindenre (?) fény derül, még abban sem lehetünk biztosak, hogy maguk a szereplők tisztában vannak-e azzal, hogy mi is történik (történt) valójában. Rareș mindeközben persze rendületlenül nyomoz 404 után, már amikor éppen nem a másnaposságával küzd.

De ha a krimi tulajdonképpen csak egy mellékszál, akkor mégis miről szól az Átszivárgás majd’ háromszáz oldalon keresztül? Hát a szaros kis életünkről. Anastasia és Rareș szaros kis életéről, 404 szaros kis életéről (és részben a mellékszereplők, mindenekelőtt Anastasia apjának és Anastasia főnöknőjének a szaros kis életéről).

Anastasiát az anyja viszi a sírba (unokára vágyik, mert már „mindenkinek” van, és valamiért képtelen megérteni, hogy a lányát miért nem hozza lázba a szülés gondolata); Rareșnak volt egy fia, aki meghalt, hogy hogyan és mikor, az nem derül ki, de nem is lényeges, mert Rareșt nem igazán foglalkoztatja a fia halála. 404 meg, hát ő 404… Se igazi neve, se igazi identitása, csak egy szám, talán nem véletlenül. De ő az a rejtélyes figura, aki a háttérből a szálakat mozgatja, aki nélkül nem lenne történet, és aki nélkül nem születhetett volna meg az Átszivárgás sem. És ha nem született volna meg az Átszivárgás, akkor ez a recenzió (vagy micsoda) sem született volna meg, vagyis, hogy végre befejezzem ezt a nyakatekert gondolatot, tessék kortárs regényeket olvasni, főleg a környező országok kortárs regényeit, mert egészen elképesztő, hogy mennyire nem ismerjük a szomszédjainkat (és a szomszédjaink irodalmát). Pedig nem vesztenénk vele semmit, sőt, még hasznunkra is válna, ha egy kicsit át tudnánk szivárogni egymásba.

Mi történik?

A hét könyve

A hét gyerekkönyve