Miklya Luzsányi Mónika: A ​kamasz király udvarában

Forrás: olvassbele.com

Soha ennyire közel nem kerültek a diákokhoz a történelem szereplői. Hús-vér emberekként ismerjük meg őket, s nemcsak a csaták, területvesztések és hadműveletek évszámainak sora kavarog a fejekben, hanem alaposan elmélyülhetnek a kor szokásaiban, életérzésében, divatos szóval „fílingjében”. Nagyon is helyénvaló itt e kifejezés, ugyanis Miklya Luzsányi Mónika olyan főszereplő szemszögéből mesél, akit azonnal szívükbe fogadhatnak a kamasz olvasók.

Zsófi nem különösebben jó tanuló, nem különösebben népszerű az osztályában, s ha konfliktusa támad a többiekkel, a sportba menekül, legfőképpen a búvárkodásba. „…a víz alatt csend van, olyan, mintha megszűnne a világ. […] még a hülye osztálytársai se jutnak az eszébe. Csak a víz van, a víz alatti néma világ, ahol nincsenek szavak se, hogy hazudjanak velük.” Nos ez a Zsófi még gondolataiban is kortársai nyelvén szólal meg – elolvastam már néhány darabját a sorozatnak, de ilyen friss, naprakész szlenggel egyikben sem találkoztam. Klasszikus tananyag az irodalomórákon a beszéddel történő jellemzés, hát ebben a regényben ez bravúrosan sikerült. S annyira szembetűnő, hogy muszáj ezzel kezdenem az ismertetést. „…délután indulhatnak el erre az időutazós cuccra” „Hogy nem az ősmagyarokhoz jutottak, azt gyorsan levette…” „…régen sok viza élt a Dunában, csak kihaltak, vagy mi.” „…van középkori pályája is, keresztes lovagok, meg minden, aztán ilyen reneszánsz részek…” „rohadtul élvezi, hogy ő nagymenő” „…először totál lefagytam […] Aztán meg rohantam, mint az állat” „izé… tökre rendes vagy, hogy így aggódsz, meg minden.” „…akárhol jelennek meg a külföldi apródok, mindig ekézik őket.” S ha naprakészségről beszélünk, hát a Covid és a rezsicsökkentés is felbukkan a szövegben.

II. Lajos korába jut Zsófi és kísérője, Imi, aki már máskor is bolyongott a múltban. Hamar kiderül számunkra, hogy nem sokat tud a lány erről a korszakról (sem), lassan áll össze benne, hogy hová is csöppentek. Megérkezésükkor azonnal életveszélybe kerül: boszorkányként akarják megégetni, mivel nem tudott ellenállni a búvárszenvedélynek, s alámerül a Dunába. Aztán persze megmenekül, és hol udvarhölgyként férkőzik Mária királyné közelébe, hol fiúruhában, apródként vesz vitézi leckéket Török Bálinttól.

Közben Imi is keresi a helyét ebben a világban, és az az érdekes helyzet áll elő, hogy hol egyikük, hol másikuk késlelteti a hazaindulást, rátalálva valami izgalmas tevékenységre.

Aztán egyre komolyabbra fordul a dolog. Kezdetben ellenszenves pojácának látta Zsófi a királyt, de lassan rájön, hogy hiszen ugyanolyan kamaszproblémákkal küzd, mint Tamás, az ő bátyja. Érzékeny lelkével egyre megértőbb lesz iránta, szánni kezdi, rájön, hogy szülők híján igazából senkitől nem kap szeretetet, csak a feleségétől. S belényilall, hogy ez a kamasz fiú öt év múlva halott lesz, s Magyarország odalesz Mohácsnál! Innentől kezdve kétségbeesett próbálkozásba kezdene, hogy mindezt valahogy megakadályozzák – de a történelmet nem másíthatják meg.

A kalandok közepette s az egymásra utaltságban Imi lassan, finoman észreveszi Zsófiban a nőt, ő pedig Imiben a férfit. Apró, jelzésszerű utalásokból értesülünk erről: tekintetek, elpirulások, elharapott szavak nyomán bontakozik valamiféle kamaszvonzalom. Szép, éteri, ártatlan.

Miklya Luzsányi Mónika nemcsak a történelmet ismeri nagyon, de a kamaszlelket is. Még sok hasonló regényt várunk tőle.