Paul Auster: Az illúziók könyve

Forrás: olvassbele.com

A technikai fejlődés egyik áldozatának, a néma­filmes korszaknak szentelte Paul Auster nemrég újra kiadott nosztalgikus szerzeményét, Az illúziók könyvét. Az utóbbi években került újra előtérbe, nagy sikert aratva ez a téma, például az Oscar-díjjal is jutalmazott A leleményes Hugó és A némafilmes története is az 1900-as évek mozgó­kép­kultú­rájá­nak első évtizedeibe tekint vissza.

Auster regénye egy gyászoló férfi, David Zimmer tragé­diájával kezdődik, aki nemrég repülő­sze­ren­csét­len­ségben veszítette el a családját. Depresszióban végigszenvedett jó néhány hónap után először egy némafilm nevetteti meg az egykori irodalom­kutatót, aki ennek hatására elhatározza, hogy felkutat minden olyan filmet, amit az abban szereplő színész-rendező, Hector Mann készített. Ahogy elkezdi egyesével megtekinteni a darabokat, egyre jobban kezdi érdekelni Hector élete, meg­próbál minden információt összegereblyézni róla. A könyv­ben így megformálódik a második főszereplő, akinek az élete sok szempontból hasonlít Davidére, mégis sokkal rejtélyesebb. Ugyanis fiatalon, egyik napról a másikra eltűnt, és azóta senki se hallott róla. Hogy mégis mi történhetett vele, azt David kutatómunkája, és egy titokzatos levél nyomán tudjuk meg, amiből az derül ki, hogy a halottnak hitt Hector talán mégis él.

Mindkét szereplő történetszála feszültséggel indul, de a cselekmény előrehaladtával Hectoré válik izgalmasabbá. Az önpusztításra hajlamos egykori sztárt ugyanis egyre vadabb kalandokba hajszolja lelkiismeret-furdalása, amit korábbi tettei miatt érez. Szív- és könnyfacsaró írói túlzások villannak fel, például amikor Hector szexmunkásnak szegődik. Ezek fölött el lehet siklani, ha arra kon­cent­rálunk, hogy ezek az önsanyargatás fokozását érzékeltetik. David érdekfeszítő nyomozásából is az alakuló szerelemi kapcsolat logikátlan és túl gyors felbukkanása zökkent ki, ami teljesen feloldja a korábban felépített tragikus hangulatot. E fordulat miatt megválaszolatlan marad a regény egyik legfontosabb felvetése: vajon milyen módon sikerül gyászát feldolgoznia.

A regény harmadik főszereplője maga a némafilm. Auster többször is oldalakon keresztül elemez egy-egy (fiktív) művet, hogy felhívja a figyelmet ennek az átmeneti művészet értékeire. A hangosfilmeken felnőtt generációknak megmutatja ezeknek az alkotásoknak a báját, egyediségét és jelentőségét. Mozdulatonként, rezdülésenként elemzi a színészi arcmimikát, ezáltal olyan szemléletet ad át, amellyel a befogadó sokkal mélyebb értelmezési rétegeket közelíthet meg. Auster maga is dolgozott rendezőként, ezáltal teljesen hiteles alapállásból és könnyen befogadható formában segít megértetni a mozgóképes kultúra sajátos nyelvét. Ezzel néhol megtöri rendkívül olvasmányos történetének vezetését, ezeken a részeken az olvasó kicsit nehezebben jut túl, de megéri.

A fókuszban a szereplők belső lelki világa áll, a helyszíneket az író ritkán mutatja be részletesen, de amikor mégis megteszi, izgalmas világot teremt. A két főszereplő szála az új-mexikói Kék Kő Ranchen fonódik össze. Itt Auster mégiscsak ábrázolja a tájat, az összetákolt építményekkel, a lugassal meg a törpe személyzettel. A titkokkal teli, zegzugos lak remekül passzol a történések csúcspontjához.

Ízlés kérdése persze, hogy a hollywoodi fordulatok kit és mennyire. Az illúziók könyve igazi némafilmes nosztalgiahangulatot kínál egy korszakról, elfelejtett értékekről – melyeket izgalmas kerettörténetbe foglal.

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A szörnyű családi tragédia után Hans Zimmer egyedül marad, hogy átadja magát az alkoholnak és az önsajnálatnak. Az összeomlás határán jár, amikor egyik éjjel lát egy némafilm-részletet – a tragédia óta első ízben sikerül valakinek megnevettetnie. Zimmer az élmény hatására érdeklődni kezd a komikus iránt, akiről kiderül, hogy hatvan éve nyomtalanul eltűnt. Azért kutakodik egy másik ember életében, hogy folytathassa a sajátját, azért próbálja megtalálni az eltűnt komikusban az embert, hogy a gyászban megtalálja önmagát.

A könyv egy nyomozás és egy menekülés története. Auster mintha azt mondaná: az ember élete szerepekre tagolódik – ezek némelyike sikeres, némelyike nem az –, olykor még közönség sincs, hogy lásson bennünket. Kérdés, hogyan lehet felhagyni ezekkel a szerepekkel, ha az ember már beleélte magát.

Paul Auster, az ezredfordulós amerikai regény egyik legfontosabb megújítója ebben a könyvében a filmkészítés témáját járja körül a tőle megszokott stílusban, egy misztikus, mégis lebilincselő történettel.