Forrás: konyvesmagazin.hu
Botrányhősként indult és sokáig úgy is kezelték, de Virginie Despentes mára a francia irodalom általánosan elismert, egyedi és bátor alkotója. Ebben a folyamatban nagy szerepe volt a Vernon Subutex-trilógiának.
Sem a Vernon, sem a Subutex név nem véletlen. Előbbi tiszteletadás Boris Vian előtt (akinek Vernon Sullivan volt az álneve), utóbbi pedig egy gyógyszer, amit heroinfüggők kezelésére használnak - és hát ez a trilógia teli van droggal és minden egyéb függőséggel.
Ahogy Vernon neve, úgy a neme sem véletlen. A szerző múltjából adódna egy női főhős, de Despentes úgy látta, hogy akkor inkább az lenne a középpontban, hogy hűha, micsoda egy nő ez már megint, és nem az, hogy itt a mai negyvenes-ötvenes francia (párizsi) generációról olvasunk egy bámulatosan burjánzó történetet, amiben a közelmúlt és a jelen társadalmi, politikai, popkulturális jelenségeiben is jó mélyre merülünk.
Noha Vernon a zenén túl leginkább egyvalamihez ért, hiszen személye feltűnően sokakat csábításra késztet, azért ez a figura nem egy klasszikus macsó, nem egy Houellebecq-hős, de még csak nem is Nick Hornby lemezboltosa a Pop, csajok, satöbbiből. “Alex nem volt egy átlagos rohadék, nagylelkű volt, és csodálatosnak tartotta az összes nőt. A fiatal kelet-európai manökentől a blazírt hercegnőig mindenkivel elhitette, hogy ő az, akivel a világon a legjobban érzi magát. Nagy tehetsége volt a csodás vallomásokhoz. A lányok hálásak voltak, hogy álmokat adott nekik, és nem nehezteltek rá a hazugságokért.
A kötegnyi felvonultatott szereplő, valamint a sötét tiktok, a baljós hangulat és a háttérben végig jelen lévő nyomozási szál miatt érthető, miért hasonlítják a Vernon Subutex-trilógiát Roberto Bolano nagyregényeihez.
A háromszólamú könyv tisztaságot és derűt sugároz. Ha nagy szavakat is mernék használni, azt írnám, hitet. Simonyi Cecília illusztrációi együtt lélegeznek a szöveggel, és valószínű, hogy a fiatalabbak és idősebbek egyaránt élvezetesnek, fontosnak találják.
12 éves kortól ajánlott