„Ez a mesekönyv-böngésző-szakácskönyv nem csak azért egyedülálló, mert ilyen még tényleg sose volt, hanem mert nagyon szuper műfajokat egyesít, olyanokat, amik önmagukban is megállják a helyüket. A böngészésben a család legifjabb tagjai is részt vehetnek, de a felnőtteknek is tartogat majd kihívást, a receptek finomak és nem kell semmilyen különleges főzőtudomány az elkészítésükhöz, a mese pedig bűbájos (...)."
5 éves kortól ajánlott
„Mészáros Dorka könyve már akkor felkeltette az érdeklődésem, mikor a kiadó bejelentette, hogy érkezik a Kiszámolós könyv. Nagyon tetszett, hogy három borítóval is megjelent, de ami a legjobb benne: az olvasó döntheti el, hogy merre menjen a történet. Már régóta érdekelnek az efféle könyvek, mert szerintem ez ad egy csöppnyi pluszt az egészhez."
14 éves kortól ajánlott
„Úgy mutatja meg az évszakok és a természet változását, hogy közben a növények és az állatok szeretetére és védelmére tanít. Tele van ötletes és hasznos tanácsokkal és tudnivalókkal, mégsem lesz belőle környezetismeret tankönyv, megmarad kicsiknek szóló mesekönyvnek, amit jó felolvasni, nézegetni, és jó saját magunknak is megvalósítani a benne szereplő történeteket."
2 éves kortól ajánlott
„Laboda Kornél regénye az Abszolút könyvek-sorozat legújabb tagja, és egyenesen a világűrbe repíti olvasóját!
Gavarin halálosan unja az iskolát, ezért úgy dönt, hogy fogja kutyáját-macskáját, és a világűrben próbál szerencsét. Barátságokat köt és kalandozik, de aztán rádöbben, hogy ott sem fenékig tejfel az élet: valaki elszívja az űrlakók álmait..."
9 éves kortól ajánlott
„Mi az a pont, ameddig el lehet választani a valóságot a képzelettől? Mi van akkor, ha valaki soha többé nem akar visszatérni? És egyáltalán, ki és mi alapján mondhatja meg, hogy valami igazi vagy sem?"
10 éves kortól ajánlott
„A háromrészes sorozat kötetei: Első könyvem az univerzumról, Első könyvem a fénysebességről, és Első könyvem a téridőről. Mindhárom úgy épül fel, hogy a keretes, beszélgetős részben a kisróka kérdez, Róka papa pedig a kicsik egyszerű és érthető nyelvezetén válaszol neki. A megértést a hétköznapból vett példák és az illusztráció is segíti. A képek nemcsak szemléletesek, hanem nagyon szépek is, így a gyerekek képzeletvilágát is jobban megragadják."
5 éves kortól ajánlott
„Szerinted képes eltévedni egy Felhő? Tudod, mit kell tenni, ha összekeverednek a hét napjai? Mit gondolsz, meg lehet tanítani a legyeket beszélni? Azt mondod, fogalmad sincs? Akkor ideje, hogy bekopogj Matild és Margaréta, a két boszorkány fura lakóktól hangos otthonába!"
5 éves kortól ajánlott
„(...) kis családi mese, ami tényleg olyan, mintha a következő utcasarkon játszódna. (...) Sünimanó története olyan izgis nyomozós történet és kölyökakció, amilyet csak a legnépszerűbb és legkedveltebb ifjúsági regényekből ismerünk."
7 éves kortól ajánlott
„(...) olvasás közben végig mosolyogsz, és amikor észreveszed magadon, még inkább mosolyogsz. Ez a könyv boldogságot hoz az életedbe, észrevétlenül mosolyt csal az arcodra és közben eláraszt szeretettel."
3 éves kortól ajánlott
„Lauren Child humora most is könnyed, szellemes. A mese végig leköti a gyerekek figyelmét és egyre szélesebbre rajzolja az arcukon a mosolyt. A történet éppen egy esti mese."
4 éves kortól ajánlott
„A Harari-féle Rajzolt történelem nyelvezetével és humorával látványosan nyit a tinédzser korosztály felé (...). Fontos hangsúlyozni, hogy az ismeretterjesztő képregények nem gyerekeknek készülnek elsősorban, azonban a képregény mint médium kiválóan alkalmas arra, hogy fiatalokkal is meg lehessen ismertetni egy-egy komplexebb tudományos témát."
12 éves kortól ajánlott
„Régi adósságát törleszti az ifjúsági, gyerek- és tökmagirodalom, amennyiben végre valaki szólni kíván az elalvás előtti villanykapcsolóhangokról. (...) Ahány ház, annyi alváshoz vezető út, Dániel Andrásé mindenképpen kiérdemli a legjobbaknak járó kis és nagy KATT-fokozatot."
5 éves kortól ajánlott
„A történet egyszerű és ismerős lehet minden kisiskolás számára, a fejezetek rövidek, a mondatok már kicsit bővítettek és összetettek, a könyv elolvasása igazi sikerélmény lehet az olvasást kezdő szinten gyakorló gyerekeknek."
5-8 éveseknek ajánlott
„Az időtlen napló egy fiatal kis lélek mindennapjait meséli el, illetve ha pontos akarok lenni, akkor nagyjából egy év egy-egy napjának apró meglátásait, pillanatnyi érzéseit és eseményeit ismerhetjük meg. (...) nem egy átlagos naplóról van szó, leginkább impressziókkal, a társadalmi és természeti jelenségek észlelésével, különös kalandokkal, a felnőtt világ abszurditásaival egy kislány szemszögéből. (...) ahogy haladtam előre a kötettel végig azt éreztem, ez a gyermek bizony sokszor bölcsebb, mint a legtöbb felnőtt."
10 éves kortól ajánlott
„A legkisebbek mindennapjai köszönnek vissza a derűs történetekben: hiszen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, elég csak egyszerűen együtt lenni!"
3 éves kortól ajánlott
„Vajon ki vitte el az egész cirkusz orra előtt Gerbera Erzsébet gyönyörűséges szirmait? A nagy rejtély nagy nyomozót kíván és élénk képzeletet az olvasótól. Darvasi László új Pálcika-története ráadásul nem csupán behúz varázslatos világába, de megszólít és játékos feladatokat is ad."
7 éves kortól ajánlott
„Az illusztrátor arra is odafigyelt, hogy a kerettörténet manóit ábrázoló rajzok mindig egy picivel erősebb tónust kapjanak, míg az emberek valamivel halványabban tűnnek fel, mintha a manógyerekek képzeletén, az ő szemükön keresztül láthatnánk magunkat, egy pár lépés távolságból. Történeteit Weninger egy közös szálra fűzi fel, amit a karácsonyt megelőző időszakot betöltő vágyainkból, reményeinkből sző."
4 éves kortól ajánlott
„Ahogy azt Rowlingtól megszokhattuk, tele van izgalmas ötletekkel, rejtélyekkel és humorral. Bizonyos elemeiben Andersen egyik meséjét, A császár új ruháját idézi meg. Fontos motívum a történetben a hatalom, az igazság, valamint a jó és a rossz közötti különbség, csakúgy, minta a Harry Potter-sorozatban volt."
11 éves kortól ajánlott
„Ez a legkarácsonyibb történet, amit az utóbbi években olvastam. De még azt is megkockáztatom, hogy amit valaha olvastam. Gyönyörűszép, szomorú, tele van szeretettel, reménységgel, csodával és emlékezéssel. Tulajdonképpen egy adventi naptárat kapunk ebben a könyvben, minden napra egy újabb fejezettel, mellyel napról napra közelebb jutunk karácsonyhoz, mint ahogyan a könyv főhőse, a 10 éves Noel is, akiről a történetek szólnak."
10 éves kortól ajánlott
„Aevus birodalmában másképp folyik az idő, és csak egy Zsálya nevű kislány képes arra, hogy a megfelelő mederbe terelje azt vissza. Kiss Judit Ágnes meséjének címét a lánya adta, az út állomásai pedig a félelmeinkkel, önmagunkkal, a múltunkkal szembesítenek."
5 éves kortól ajánlott
Kifli a világ legaranyosabb kutyája. A világ legrendetlenebb kutyája. A világ legmohóbb kutyája. Kifli olyan, mint egy kisgyerek: szeretnivaló, követelőző, egyik pillanatban rémült, másikban boldog, és imádja a finomságokat.
5 éves kortól ajánlott