2022. szeptember 1. és november 27. között zajlott a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület által az azonos nevű megyei könyvtárral közösen szervezett háromfordulós mesés olvasójáték. A népmesékre alapozott vetélkedő célja a 10-11 éves gyermekek önálló olvasásra ösztönzése volt.
Ahogyan a zsűri egyik tagja, Péter Orsolya, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház vezetője is megfogalmazta, a népmesei szövegek olvasása pozitív hatást gyakorol egyrészt az anyanyelvi kompetenciák fejlesztésében, másrészt az önismeret elmélyítésében és az életben való eligazodásban is.
Mindezek ismeretében esett a választásunk Zalka Csenge Virág A kalóz királylány című mesegyűjteményére, amelyet a vetélkedő meghirdetésekor a sepsiszentgyörgyi negyedikes osztályközösségek megkaptak ajándékba. Ebből a kötetből választottuk az elolvasandó meséket, ugyanakkor arra biztattuk a pedagógusokat, hogy a napi tevékenységek során is használják a könyvet, és olvassanak sok népmesét, amennyiben lehetőség van rá.
A könyveket a Communitas Alapítványtól pályázati úton elnyert támogatásból vásároltuk. Az olvasójátékra 28, háromtagú csapat jelentkezett, összesen 84 sepsiszentgyörgyi, negyedik osztályos, olvasó gyermek. Részvételüket 19 pedagógus segítette. A program előkészítésekor minden osztályba ellátogattunk, rövid foglalkozás és meseolvasás során ismertettük a könyvet, és meghívtuk a gyermekeket, hogy vegyenek részt a mesés olvasójátékunkban. Ugyanakkor a közösségi oldalakon is meghirdettük, majd a megyei könyvtár honlapján jelentettük meg a feladatlapokat és az elolvasandó meséket. Az első fordulóban filmet, illetve képregényt készítettek a csapatok, amelyben egy mesét adtak elő, illetve rajzoltak meg. Az előadáshoz díszletet készítettek, bábokat használtak, zenével, énekkel gazdagították azt. A második fordulóban egy feladatlapot oldottak meg, és fogalmazást írtak.
Az interaktív, játékos döntőt 2022. november 27-én tartottuk a könyvtár olvasótermében, nyolc csapat részvételével. Újra bebizonyosodott ennek során a népmesék inspiráló és példamutató hatása. A gyermekek villámkérdésekre válaszoltak, kipróbálták a pantomimet, levelet és verset írtak, üzleti vállalkozást terveztek, reklámszöveget fogalmaztak. A verset ütőhangszerek és kellékek segítségével elő is adták.
A zsűri döntése alapján az első díjat a Székely Mikó Kollégium Mesés lányok csapata, a második díjat a Váradi József Általános Iskola csapata, a Rekedt rókák nyerte. Harmadik díjasok lettek Pablóék, a Székely Mikó Kollégiumból. Dicséretben részesültek: a Tudóskák (Mikes Kelemen Líceum), a Kisállat kedvelők (Váradi József Általános Iskola), a Krizantém (Nicolae Colan Általános Iskola) a Kis menő csajok (Váradi József Általános Iskola) és a Székely kalózok (Székely Mikó Kollégium). A nagyon szoros pontszámok miatt a döntőn minden résztvevő kapott jutalomkönyvet, amelyet a Communitas Alapítványtól pályázati úton elnyert támogatásból vásárolt meg a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület.
A program során a gyermekek több mint 10 mesét olvastak el, és azt tapasztaltuk, hogy érzékenyek a népmesék üzenetére, ötletesek azok továbbgondolásában, megjelenítésében. Bátran és kreatívan viszonyulnak a nyelvhez, szépen fejezik ki magukat írásban és szóban is. Bár a digitális technológia egyre erősebb térhódítása visszaszorítja az olvasást, és családon belül is csökken a mesére, olvasásra szánt idő, a mesés olvasójátékkal sikerült összekapcsolnunk ezt a két távol álló területet azáltal, hogy a résztvevők a világhálót használták a mesék elolvasásához, egyes feladatok megválaszolásához, és a mobiltelefont a film elkészítéséhez.
Az alábbiakban a diákok alkotásai olvashatók.
Az első feladat megoldásai.
A második feladat megoldásai
A harmadik feladat megoldásai
A program támogatója a Communitas Alapítvány és a Bertis cég.
Az online vetélkedő első fordulójának feladatlapja és a kapcsolódó olvasnivaló itt érhető el.
Beküldési határidő: 2022. október 18.
Lezárult mesés olvasójátékunk első szakasza. A döntőbe jutott csapatok rangsora a cikkre kattintva érthető el.
Az online vetélkedő második fordulójának feladatlapja és a kapcsolódó olvasnivalók itt érhetők el.
Beküldési határidő: 2022. november 11.
A háromszólamú könyv tisztaságot és derűt sugároz. Ha nagy szavakat is mernék használni, azt írnám, hitet. Simonyi Cecília illusztrációi együtt lélegeznek a szöveggel, és valószínű, hogy a fiatalabbak és idősebbek egyaránt élvezetesnek, fontosnak találják.
12 éves kortól ajánlott